Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blair megfenyegette az új uniós tagokat?

Már létezik kompromisszum Blair és a keleti államok között. Ez a legtöbb brit napilap véleménye a pénteki budapesti találkozó után. Az újságok szerint azonban csak a decemberi költségvetési szavazáson fog kiderülni, hogy ez igaz-e.


Dátum: 2005-12-03 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:39.242576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Siker, vagy bukás? A brit lapok egymásnak teljesen ellentmondóan ítélik meg a pénteki Blair - V4 találkozót. Egyesek szerint Blair megfenyegette az új tagállamokat, hogy ha nem fogadják el a brit terveket, akkor Nagy-Britannia jövőre megvétóz minden újabb próbálkozást, egészen addig, amíg költségvetés hiányában az új tagországok csak a támogatások 1/3-ához juthatnának hozzá.

Mások szerint Blair felajánlotta a saját támogatásainak csökkentését. London 1984 óta évente 6 milliárd euró fejlesztési pénzt kap Brüsszeltől. Blair egyesek szerint 15 százalékról hajlandó lemondani. Cserébe a keleti államok 10 helyett csak 5 százalékkal kapnának kevesebbet a mostani pénznél. Lengyel újságok azt is tudni vélik, hogy a kompromisszumot a varsói képviselők harcolták ki.

A legironikusabban természetesen a francia lapok beszélnek a találkozóról. Az általános vélemény szerint hiába állapodott meg a V4 és Blair a szövetségről, a franciák a mezőgazdasági támogatások elvesztése miatt úgyis megvétózzák a tervezetet.

***

Saját gazdasági terveinek elfogadtatásával próbálkozik Nagy-Britannia a G7 ülésén is. A britek a világkereskedelem teljes liberalizációját szeretnék. Ennek érdekében még a fejlett országok mezőgazdasági támogatásait is leállítanák. Franciaország, amely így 280 milliárd dollártól esne el évente, hallani sem akar a reformokról. A franciák szerint a britek ugyanolyan használhatatlan tervet próbálnak keresztül vinni a G7-eken, mint az unióban. A G7 londoni értekezletének hivatalos témája a világgazdaságot fenyegető veszélyek felmérése.

hirtv.hu - fidestfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek