Nyílt levél a miniszterelnökhöz
Nyílt levélben szorgalmazza az alapkutatásokra 2006-ban fordítható költségvetési forrás megemelését Kertész János, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, valamint az MTI-hez is eljuttatott petícióját aláírásával támogató, csaknem kétezer kutató.
Dátum: 2005-12-04 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:42.779431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyílt levél megfogalmazója szerint a sokat emlegetett nemzeti kincs, a "szürkeállomány", a tudományos teljesítőképesség veszélyben van. Kertész János utal arra, hogy Magyarországon, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően az alapkutatások döntően pályázati forrásokból működnek, és a meghatározó forrás az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) elnevezésű, a Magyar Tudományos Akadémia fejezetében megjelenő, önálló költségvetési tétel. 2002 óta az OTKA rendelkezésére bocsátott összeg nominálisan is jelentősen csökkent, de az inflációt és az áfa-törvény változását figyelembe véve a csökkenés 37 százalékos - olvasható a nyílt levélben, amely örvendetesnek nevezi ugyanakkor, hogy ezzel szemben az alkalmazott kutatások és fejlesztések finanszírozását kezelő NKTH kerete a gazdasági teljesítőképesség fejlődésével jelentősen növekedett. "Egymilliárd forinttal kellene az OTKA költségvetését megemelni, hogy nem a 2002-i, de a 2003-i, az első csökkentés utáni állapotot el lehessen újra érni. A megoldást az Akadémiától, amely kutatóintézeti hálózatának működőképességét nehezen tudja fenntartani, nem lehet várni, így fejezeten kívüli forrást kell találni" - írja Kertész János. Mint a levél aláírói jelzik, meggyőződésük szerint nem indokolható, hogy miközben a gazdaság jól működik, az innovációs lánc első, hosszú távon megtérülő elemét, az alapkutatást visszafejlesztik, a jól teljesítő kutatóhelyektől megvonják működésük elemi feltételeit, a csak Magyarországon, magyar kutatók által elvégezhető kutatásokat ellehetetlenítik. "Jelenleg Magyarországon nem a fejlesztés, hanem az életben maradás a kérdés" - rögzíti a nyílt levél. "Miniszterelnök Úr! Ön jól tudja, hogy a magas színvonalú alapkutatás egyszerre fontos eleme a hosszú távú gazdasági versenyképességnek és forrása a nemzeti büszkeségnek. Ne engedje, hogy az elmúlt évek gyakorlatának folytatásaképpen jóvátehetetlen károk keletkezzenek. Segítsen, hogy a 2006. évi költségvetés meghozza a régóta várt fordulatot ezen a területen" - zárul a dokumentum.
MTI - fideszfrakcio.hu