Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkoszorúzták Moszkvában József Attila mellszobrát

Sztanyiszlavszkij-díjat kapott Schilling Árpád rendező, bár nem tudta személyesen átvenni a moszkvai Kempinski-Baltschug hotelben rendezett ünnepségen.


Dátum: 2005-12-05 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:48.794300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1992-ben alapított Nemzetközi Sztanyiszlavszkij Alapítvány az idén már tizedik alkalommal jutalmazott olyan orosz és külföldi rendezőket, akik a nagy szovjet rendező-teoretikus, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szellemében fejlesztik a színházművészetet. Az Oleg Tabakov vezette tíztagú zsűri "a kortárs magyar lélektani színjátszás fejlesztéséért" díjazta Schillinget a világszínház kategóriában a moszkvai kritikusok javaslatára, akiket a Krétakör Siráj-előadása igézett meg egy esztendeje a Mejerhold-központban.

A fiatal magyar rendező helyett Kiss Ilona, a moszkvai magyar kulturális központ igazgatója vette át a díjat. Schilling mellett a kanadai Robert Lepage és több orosz rendező, köztük az év sztárja, Kirill Szerebrennyikov részesült a kitüntető címben. A hétvégén egyébként orosz és magyar irodalombarátok megkoszorúzták József Attila szobrát a moszkvai világirodalmi könyvtár belső udvarában a költő halálának 69. évfordulója alkalmából. A gránit talapzaton álló, bronz mellszobrot áprilisban avatták fel József Attila születésének centenáriuma és az oroszországi magyar kulturális évad szerencsés egybeesése jegyében. A József Attila emlékév Moszkvában egy keddi emlékkoncerttel zárul Anatolij Kiszeljov zeneszerző által megzenésített versek ősbemutatójával.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek