Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint ezer őrizetbe vétel Bangladesben

A Dzsumatul Mudzsahidín szélsőséges csoport több mint ezer hívét vették őrizetbe Bangladesben a hét elején két városban elkövetett pokolgépes merényletek után.


Dátum: 2005-12-05 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:49.384659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dél-ázsiai ország illetékesei vasárnap közölték, hogy az őrizetbe vettek között korániskolák tanulói, arab nyelvtanárok és iszlám hitszónokok vannak. Tizenöt ember vesztette életét és több mint hatvan megsebesült a kedd reggel két bangladesi városban elkövetett merényletekben. Az ország déli részén fekvő kikötővárosban, Csittagongban három pokolgép robbant egy bírósági épület előtt. A főváros, Dakka közelében fekvő Gázipurban egy ügyvédi kamaránál robbantott öngyilkos merénylő. A merényletek elkövetését az iszlámista Dzsumatul Mudzsahidín vállalta. A terrorista csoportot, amely egy iszlám állam létrehozásáért, az iszlám jog szöveghű értelmezéséért és alkalmazásáért küzd, már több merénylet végrehajtásával vádolnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek