Új polgármester Andrásfán
Korán Tibort választották meg polgármesternek a vasárnap tartott időközi önkormányzati- és polgármester választáson a Vas megyei Andrásfán - közölte az MTI-vel a település körjegyzője.
Dátum: 2005-12-05 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:49.703836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 229 szavazásra jogosult közül 115-en járultak a szavazóurnához, ami 50,2 százalékos részvételt jelent - mondta Somogyiné Jakab Ildikó. A három független jelölt közül polgármesternek megválasztott Korán Tiborra 78 szavazat érkezett, míg a második helyezett Németh Sándor, korábbi polgármester 18 szavazatot szerzett, a harmadik helyen végzett Szabó Attilára 17-en voksoltak.
Korán Tibor, aki eddig falugondnok volt Anrásfán, főállású polgármesterként tölti be a falu első emberének tisztét, az előző polgármester társadalmi megbízatású volt. Az ötfős képviselő testület tagjait nyolc jelölt közül választották a falu szavazásra jogosult lakói. Andrásfán azért kellett időközi helyhatósági választást tartani, mert a korábbi önkormányzat szeptember 8-án feloszlatta önmagát, mert úgy érezték, abban az összetételben már nem tudnak tovább együtt dolgozni.
MTI - fideszfrakcio.hu