Újabb kormányzati reklám hadjárat az emberek pénzén
Rózsaszín hirdetések lepték el a hazai sajtót, a kormányzat ismét sikerpropagandába kezdett - az adófizetők pénzéből. A rózsaszín köd azonban csak a luxusbaloldal sajátja, az emberek egész más színben látják a gazdaság és önmaguk helyzetét.
Dátum: 2005-12-05 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:52.426487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány napi tízmillió forintot költ az emberek pénzéből saját maga reklámozására. Már eddig is rekord-összeget, 5 milliárd 300 millió forintot pazaroltak erre. Közben naponta zárnak be iskolák, egészségügyi és szociális intézmények azért, mert ellehetetlenülnek az állami támogatások csökkenése miatt.
Elég az üres szövegekből, a teljesítetlen ígéretek százaiból, a mindannyiunk pénzéből folyó kormányzati reklám-hadjáratból! Olyan politikára van szükség, amely nem csupán beszél a változtatás fontosságáról, hanem rendelkezik a változáshoz szükséges tudással, tapasztalattal.
Halász János
a Fidesz-frakció szóvivője
Budapest, 2005. december 5.
fideszfrakcio.hu