Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka helyett megírta a Fidesz...

A kormánynak van eszköze a villanyáram árának csökkentésére, és ehhez még törvényt sem kell módosítania. A Fidesz tudja, hogy a szocialista-szabad demokrata koalíciónak sok a dolga, ezért elkészítette annak a gazdasági miniszteri rendeletnek a tervezetét, melynek révén március elsejétől tíz százalékkal csökkenthető a villanyáram ára. Magyarországért, a köztársaságért! - mondta Áder János hétfőn a parlamentben.


Dátum: 2005-12-05 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:55.312502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc mai szónoklatára reagálhatnánk egy klasszikus viccel: Azt már tudjuk, hogy mi lesz hét-nyolc év múlva. De addig mi lesz, miniszterelnök úr?

Két hete várjuk Gyurcsány Ferenc nyilatkozatát egy olyan kérdésben, melyben az Európai Unió is vizsgálatot indított. A hosszú távú áramvásárlási szerződésekről van szó, és arról, hogy az unió ezzel kapcsolatban vizsgálatot indított Magyarországgal szemben.

A kormány tagjai két hete tesznek egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat a villanyáram árával kapcsolatban. Két hete hangzott el Orbán Viktor javaslata, mely a luxusprofit letörését célozta. Akkor Kóka János a javaslatot nevetségesnek nevezte. Két nap múlva már arról értesültünk, hogy a Fidesz nyitott kapukat dönget. Majd két nap múlva előkerült egy levél, melyben az Energia Hivatal vezetője az indokolatlanul magas luxusprofit ellen szólt. Másnap pedig már az derült ki, hogy a kormány hónapok óta tárgyal az árak csökkentéséről, sőt azt is megtudhattuk, hogy az áramszolgáltatók már vissza is fizettek 14 milliárd forintot. Két hét alatt annyiszor változott a kormány véleménye, hogy zavarban lennénk, ha dönteni kéne, kinek is adjuk a Nagy Szélkakas Érdemérem Első Fokozatát a Vörös Tarajjal.

A lényeg az, hogy most már a szocialisták is elismerik, rossz szerződéseket kötöttek tíz évvel ezelőtt. A lényeg az, hogy most már a szocialisták sem vitatják, hogy indokolatlanul magas luxusprofit terheli a villanyáram árát. A lényeg az, hogy a szocialisták is csökkenteni akarják ezt a luxusprofitot és a villanyáram árát. Mindenesetre arról ne feledkezzünk el, hogy míg az Orbán-kormány alatt 5 forint 70 fillérrel nőtt az áram ára, addig a Medgyessy-Gyurcsány-kormány három év alatt 9 forintnál tart. És azt se feledjük, hogy az áramot terhelő forgalmi adót is a szocialista kormány emelte fel 12-ről 25 százalékra.

Ma már az sem vitatható, hogy a kormánynak van eszköze a villanyáram árának csökkentésére, és ehhez még törvényt sem kell módosítania. A Fidesz tudja, hogy a kormánynak sok a dolga, ezért elkészítette annak a gazdasági miniszteri rendeletnek a tervezetét, melynek révén március elsejétől tíz százalékkal csökkenthető a villanyáram ára. Magyarországért, a köztársaságért!

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek