Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy perc tisztelet a külmagyarságnak

"Tisztelet a hűségért, hogy hűek maradtak magyarságukhoz, nyelvükhöz, kultúrájukhoz." A naprend előtt felszólaló Orbán Viktor kérésére az Országgyűlés egy perc felállással adózott a külmagyarság sok évtizedes kitartása és szenvedése előtt.


Dátum: 2005-12-05 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:56.203045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Elnök Asszony, Kedves Miniszterelnök Úr, Tisztelt Képviselőtársaim!

A rendszerváltoztatás eredményeként a határon túli magyarságot hosszú idő után nyíltan vállalhattuk. Nyíltan kimondhattuk: együvé tartozunk. Nyíltan beszélhettünk, hosszú időn át itt az Országházban is, a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítéséről.

A nyílt beszédből aztán nyílt viták lettek. A vitákból egy idő után vádak nőttek ki. Jött az egymásra mutogatás, a pártpolitikai csaták, a sárdobálás. Volt itt minden, csak egy dolog maradt el: a megoldás. Szembe kell néznünk az elmúlt 15 év tanulságaival! Szembe kell nézni a ténnyel: rossz helyen kerestük a megoldást, mert mindig magunkon kívül kerestük, törvény, határozat vagy politikai nyilatkozat formájában. Márpedig nincs olyan erős törvény vagy határozat, ami képes lenne kívülről megoldani ezt a kérdést. A megoldás nem kívül van, hanem belül, a szívünkben, és úgy hívják: tisztelet. Tisztelet a határon túl élő magyarok kitartásáért, és hűségéért. Tisztelet a kitartásért a nehéz időkben, hogy évtizedeken át kitartottak mellettünk, csöndben, sok szenvedés között. És tisztelet a hűségért, hogy hűek maradtak magyarságukhoz, nyelvükhöz, kultúrájukhoz. Emlékezzünk csak Wass Albert, Tamási Áron vagy Márton Áron kitartására és hűségére.

Tisztelt Elnök Asszony, Kedves Képviselőtársaim!

A tisztelet a szívünkben képes megteremteni az összefogást, és akkor a 15 éves vitákat egyetértés válthatja fel. Azt javaslom, itt és most fejezzük ki tiszteletünket a határon túl élő magyarok kitartásáért és hűségéért. Javaslom, tiszteletből álljunk fel egy percre és köszönjük meg a határon túli magyarok sok évtizedes hűségét! Köszönöm, hogy meghallgattak!

Forrás: www.orbanviktor.hu, 2005. december 5.

Kapcsolódó elemek