Budapest csak új főpolgármesterrel válhat élhető othonná
Kerékpáros felvonulást szerveztek jobboldali ifjúsági szervezetek szombaton a fővárosban, az eseményen felszólaló Rogán Antal fideszes képviselő, a Fidelitas helyi elnöke arra kérte a budapestieket, hogy októberben válasszanak új főpolgármestert Demszky Gábor helyett.
Dátum: 2002-09-21 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:34.866285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Budapesten immár van egy új nemzedék, amely a fővárost otthonának tekinti, és azt szeretné, hogy az egy élhető város, élhető otthon legyen - hangsúlyozta Rogán Antal.
A négy szervezet - a Fidelitas, az Ifjúsági Demokrata Fórum, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és az Április Ifjak - az európai autómentes nap alkalmából szervezett felvonulást, amelynek keretében a résztvevők az Erzsébet térről a főpolgármesteri hivatal elé bicikliztek.
- Demszky Gábor ugyan mindent megtett az elmúlt 12 esztendőben, hogy hivatalát kerékpárral senki ne bírja megközelíteni, ennek ellenére egy éven belül immár másodszor sikerült ez nekünk - fogalmazott Rogán Antal. Kiemelte: Budapesten egy lakosra mindössze hat centiméter kerékpárút jut, és egy évvel ezelőtt még egyáltalán nem is szerepelt Demszky Gábor programjában a kerékpárút-építés. Hozzátette: ugyan beépítettek azóta a főváros költségvetésébe 80 millió forintot erre a célra, ebből azonban egy fillér sem került eddig felhasználásra.
Rogán Antal arra kérte a főváros lakóit, válasszanak új főpolgármestert, olyan polgári főpolgármestert, aki vállalja a kerékpárutak jelentős fejlesztését.
A képviselő elmondta, hogy a jelenlévő ifjúsági szervezetek az ellenzéki pártok támogatásával 51 önkormányzati képviselőjelöltet állítottak Budapesten. Programjukban szerepel a fiatalok önálló életkezdését segítő kedvezményes bérlakások építése, és a parlamentben kezdeményezni fogják azt is, hogy az első öt évben a fiatalok a lakásbérleti díj legalább 50 százalékát leírhassák adójukból.
Rogán Antal elmondta azt is: támogatják Schmitt Pál főpolgármester-jelölt "nyitott tornaterem" programját is, amelynek keretében az iskolai sportlétesítmények a tanítási időn túl is elérhetők lennének a fiatalok számára.
MTI - fidesz.hu