Erős földrengés Tanzánia és Kongó határán
Erős földrengés volt hétfőn a Tanganyika-tó keleti partvidékén, a Kongói Demokratikus Köztársaság területén, de áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
Dátum: 2005-12-05 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:56.767249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A strasbourgi földtudományi obszervatórium szerint 7,5 fokos, az amerikai geológiai megfigyelők szerint 6,8 fokos volt a rengés a nyílt végű Richter-skálán mérve. Központja Kalemie kongói várostól délkeletre volt. A földmozgás Kenya fővárosában, Nairobiban is pánikot okozott, az emberek a magas épületekből az utcákra rohantak. Érezni lehetett Ruanda és Burundi fővárosában, valamint a tengerparton fekvő Mombasában is.
MTI - fideszfrakcio.hu