Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EBESZ: a kazahsztáni elnökválasztás nem felelt meg a nemzetközi normáknak

Nem felelt meg a nemzetközi normáknak a vasárnap Kazahsztánban megrendezett elnökválasztás, amelyen Nurszultan Nazarbajev 15 éve hivatalban lévő államfő elsöprő győzelmet aratott - állapította az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), amelynek 450 megfigyelője kísérte figyelemmel a voksolás menetét.


Dátum: 2005-12-05 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:57.638714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bruce George, az ellenőrök munkáját összehangoló illetékes pontokban foglalta össze a választást zavaró tényezőket. Bár elismerte, hogy az eddigi kazahsztáni választásokhoz képest jelentkezett némi javulás, ugyanakkor megállapította, hogy súlyos szabálytalanságokat tapasztaltak a megfigyelők.

Így a nemzetközi szakembergárda tapasztalatai szerint illetéktelen személyek tartózkodtak a választási helyiségekben. Az urnákat több helyütt úgy teletömködték, hogy azokba nem lehetett bedobni a voksokat. A diákokra egyebek között a felsőoktatási intézmények tanárai nyomást gyakoroltak. Előfordultak olyan esetek is, hogy egy választópolgár több helyen szavazott. A voksolás előtt a kazah tömegtájékoztatási eszközök nem adtak kellő teret az ellenzéknek, hogy az kifejthesse véleményét, és általában is korlátozták a szólásszabadságot.

Zsarmakhan Tujakbaj volt parlamenti elnök, az ellenzéki erők vezére, aki egy nappal korábban leszögezte, hogy a szcvazás számukra kedvezőtlen kimenetele ellenére sem kíván tiltakozóakciót szervezni, hétfőn követelte a voksolás eredményének megsemmisítését.

Vlagyimir Rusajlo, a Független Államok Közössége (FÁK) végrehajtó bizottságának titkára, korábbi orosz belügyminiszter, aki a volt szovjet tagköztársaságok egy részét tömörítő szervezet megfigyelőcsoportját vezette, ezzel szemben azt hangoztatta: noha előfordult néhány szabálytalanság, ezek azonban nem voltak tömeges jellegűek, a kazahsztáni elnökválasztás összességében szabad, átlátható és törvényes volt.

A FÁK szakemberei a kazah tömegtájékoztatási eszközökben az elnökválasztással kapcsolatos anyagok szemlézése alapján pedig arra a következtetésre jutottak, hogy az összes jelölt egyenlő esélyt kapott véleményének kinyilvánításához - mutatott rá Rusajlo.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek