Magyar, a kirobbanóan sikeres: botrány botrány hátán az oktatásügyben
Mit kíván tenni az oktatási minisztérium annak érdekében, hogy a tárca botrányos tevékenysége ne tegye tönkre a felsőoktatás jövőjét, hallgatók százezreinek sorsát? - tette fel a kérdést interpellációjában Pósán László.
Dátum: 2005-12-05 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:58.261671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Államtitkár Úr!
Az oktatási jogalkotást Önök rendre az Alkotmánybíróság szirtjei felé navigálják, nagyértékű közbeszerzéseik pedig a Döntőbizottság zátonyain feneklenek meg. Nincs az oktatásnak olyan területe, ahol a megtett intézkedések, készülő tervek ne korbácsoltak volna a botrányok hatalmas hullámait. Csak néhány emlékeztető szó a sokból: pedagógus titoktartás, az iskolai drogfogyasztás enyhébb megítélése, iskolai érettségi, felvételi. Kétségbeesett levelek és tiltakozó közlemények tömegéből látjuk, hogy Önök szembehajóznak az oktatásügy valamennyi szereplőjével.
A Kormány egyik legfrissebb botránya a többciklusú képzésre készülő felsőoktatási rendelet körül robbant ki. A napokban a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöksége bejelentette: "aggodalommal tölti el, hogy a testület alapos vita után kiérlelt véleményét, lényegbevágó észrevételeit a rendelettervezet módosításaikor az Oktatási Minisztérium elutasította. Kifejezetten aggasztó - mondja az állásfoglalás -‚ hogy a rendelet - a racionális ellenérveket figyelmen kívül hagyva - [...] lényegében kodifikálja a létrehozandó mesterszakokat, mielőtt azok akkreditációs szakmai véleményezése megtörténne.
A testület leszögezi, hogy a tervezett jogszabály "súlyosan veszélyezteti a magyar felsőoktatás jövőjét", hiszen, nemcsak a mesterszintű képzés, hanem "ezzel [...] a doktori képzésre való felkészítés, s így középtávon a magyar oktatói és kutatói utánpótlás képzése, továbbá a magyar kutatás-fejlesztési potenciál is veszélybe kerül."
Tisztelt Államtitkár Úr!
A Kormány három és fél éve próbálja leverni a felsőoktatás akaratát. Az, hogy az Ön miniszterelnöksége alatt csak a felsőoktatási törvény négyszer tette meg az utat az Alkotmánybíróságra, azt mutatja, hogy Önök a legcsekélyebb belátásra sem képesek - makacsul és gőgösen saját ködképeik felé halóznak. Nem csoda, ha az oktatásirányítás gályáján a vitorla immár jó Ideje "megtörve, tépve lóg ". Négy évet elvesztegettek, holott Önöknek mindössze egyetlen fontos feladatuk volt a felsőoktatásban: a többciklusú lineáris képzés kidolgozása. Önök, most azzal próbálják behozni az elpocsékolt időt, hogy hasraütésre mesterképzéseket találnak ki, és iktatnak jogszabályba.
Tisztelt Államtitkár Úr!
1. Mit kíván tenni annak érdekében, hogy a tárca botrányos tevékenysége ne tegye tönkre a felsőoktatás jövőjét, hallgatók százezreinek sorsát?
2. Elfogadhatónak tartja-e, hogy az Oktatási Minisztérium a Magyar Akkreditációs Testület szakértelmének mellőzésével mesterszakokat találjon ki?
3. Ön rábízná-e gyermekei tanulmányainak, sorsának alakulását kitalációkból barkácsolt jogszabályokra?
***
Arató Gergely oktatásügyi államtitkár szerint nincs az oktatásügynek olyan területe, ahol a Fidesz ne próbálna meg botrányt kavarni. Állítása szerint a diákok a lehető legszélesebb tájékoztatást kapják meg annak érdekében, hogy a felvételivel kapcsolatos döntésüket meghozhassák.
Pósán László elmondta, hogy a tárca lesöpörte a Magyar Akkreditációs Bizottság véleményét az asztalról. Hozzátette: a kormány időzavarban szenved, mert még mindig nem készültek el a mesterképzésre vonatkozó programok.
Pósán László nem fogadta el az államtitkár válaszát.
fideszfrakcio.hu