Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Péter-fillérek az önkormányzatoknak

2003-tól az önkormányzatok rendkívül sanyarú helyzetbe kerülhetnek, miután a kormány által preferált finanszírozási rendszer nem biztosít elegendő forrást jogszabályi kötelezettségeik elvégzéséhez. A települések lakóinak igényeivel ellentétesek a most életbeléptetett rendőrségen belüli megszigorítások is. A Fidesz ezért javasolni fogja a megfelelő önkormányzati támogatási rendszer kidolgozását és törvényjavaslatot nyújt be a rendőrség finanszírozásával kapcsolatban is. Mindezt Szita Károly, a Fidesz önkormányzati kabinetjének vezetője mondta el a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-09-21 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:35.160178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly a sajtótájékoztatón elmondta: a kormányzat finanszírozási rendszerre vonatkozó, látványosnak tűnő ígéretei valójában semmi jóval nem szolgálnak az önkormányzatok számára. Mint fogalmazott: a személyi jövedelem adó átengedett része ugyan ötről tíz százalékra nő, a gépjárműadónak ezentúl pedig a száz százaléka marad helyben, ám mindez nem elegendő ahhoz, hogy a települések szociálpolitikai kötelezettségeiknek és a jogszabályok által rájuk ruházott feladatoknak eleget tegyenek.

A politikus szkeptikusan fogadja a kormány azon ígéretét is, miszerint a Fidesz-kormány által - az oktatás, a szociális ellátás és az egészségügyi alapellátás területén - nyolcvanöt százalékra növelt állami normatíva százszázalékos kormányzati támogatássá változna. Mint megjegyezte: a valóság ezzel szemben az, hogy az állami hozzájárulás mintegy hetven százalékra fog csökkenni.

A politikus ennek alapján - Pénzügyminisztériumból kiszivárgott információkra is támaszkodva - úgy gondolja: a biztosítani kívánt források csak a töredékét teszik ki majd a valós szükségleteknek. Mint fogalmazott: a települések csak alamizsnához jutnak így.

Szita Károly a kormány száznapos programjának kistérségekkel foglalkozó részét kritizálva arra is kitért, hogy az elmaradott területek fejlesztésére és támogatására szánt egymilliárd forint "nevetségesen kevés". Úgy tartja: a legmegfelelőbb az lenne, ha a kormány a korábbi támogatási formát nem vetné el. A Fidesz önkormányzati szakembere azt is bejelentette: pártja javasolni fogja a megfelelő támogatási rendszer kidolgozását.

Az új kormány működése alatti, illetve a továbbiakban várható nehézségekről szólva a politikus rámutatott: aggodalommal szemléli a rendőrségen belüli megszorító intézkedéseket is. A túlóradíjak visszafogása és az üzemanyag-felhasználás korlátozása - mint mondta - ellentétes a települések polgárainak a közbiztonság növelésére vonatkozó igényével. Szita ezzel kapcsolatban jelezte: a Fidesz-Magyar Polgári Párt törvényjavaslatot kíván benyújtani e kérdésben. E javaslat nem létszámcsökkentésről szól, hanem arról, hogyan lehet - a Fidesz korábbi elképzeléseinek is teret adva - mintegy kétezer fővel növelni a rendőrök számát - hangsúlyozta Szita.

A kistérségi megbízottak szocialista szempontú lecseréléséről nyilatkozva a Fidesz kabinetvezetője lehetetlennek tartja, hogy szakmailag felkészült emberek voltak kénytelenek távozni munkahelyükről. Ezzel összefüggésben jelezte: az ügyben illetékes államtitkárt meghívta az önkormányzati bizottság következő ülésére, ahol alkalma lesz majd cáfolni a sajtóban megjelent értesüléseket.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek