Néma nők emlékeztek 1956-ra
December 4-én fekete ruhás asszonyok gyülekeztek a Hősök terén lévő Regnum keresztnél. Kezükben egy szál fehér virág és gyertya. A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége idén is megemlékezett az 1956-os asszonytüntetésről.
Dátum: 2005-12-05 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:59.917632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egykori nőtüntetést Székely Dezsőné Sebestyén Mária, az esemény egyik vezéralakja öt esztendővel ezelőtt A magyar nők '56-ban című konferenciáján eképp elevenítette fel: - 1956 decemberében Budapest-szerte terjedt az a hír, hogy a hazánkba készülő ENSZ-delegációt nem engedték leszállni, hiszen Budapest még az ostromlott város képét mutatta, a tereket a meggyilkoltak sebtében összehordott földdel úgy-ahogy befedett sírhalmai borították. December 4-ére, az oroszok egy hónapos itt-tartózkodásának alkalmából szervezték az amerikai nagykövetséghez zarándokló nőtüntetést, melynek az volt a célja, hogy az ENSZ értesüljön a hazánkban történtekről. Azért mozgósítottak csak és kizárólag nőket, mert azt remélték, hogy a fegyveresek nem lőnek, a tankok nem hajtanak asszonyok és gyerekek közé.
A röplapokat a Péterfy Sándor Utcai Kórház alagsorában nyomtatták, ahol Sebestyén Mária nővérként dolgozott. A szőke hajú ápolónőt magas termete miatt csak Hosszú Mariként emlegették. '56 novemberében a 21 éves lány még nem tudhatta, hogy hamarosan az életét köszönheti majd fedőnevének. Hosszú Mari vöröskeresztes kocsijával mindig ott volt a harcok helyszínén, és így a fegyveres felkelők összekötője lett. A nőtüntetést két oldalon két nővér kísérte, minden eshetőségre felkészülve. Az egyikük Hosszú Mari volt. Tagja lett annak a delegációnak, amely a nagykövetségnek tolmácsolta a tüntetők kéréseit, és szintén ő volt az, aki egy padra felállva közvetítette a követség ígéretét, hogy kérésüket továbbítják. A nővér ekkor a néma tüntetés folytatására buzdított, amelynek találkozóját másnap délben a Petőfi-szobornál hirdették meg. December 5-én több mint ezer asszony jött össze. Az orosz követségnél feltartóztatták a menetet. A katonák magasra emelték az első sorban állókat, majd hirtelen elengedték őket. A "figyelmeztetésből" elég sok sérülés származott. A menet irányt változtatva az amerikai nagykövetség felé vette útját - ekkor már tankok, páncélosok között.
Hosszú Mari hirtelen ötlettől vezérelve felpattant egy véletlenül arra vetődő motoros futár mögé, akivel a Margitszigeti Nagyszállóba hajtottak, mert megtudták, hogy ott időznek az indiai nagykövetség munkatársai. AZ ENSZ-ben akkoriban Krisna Menon nagykövet vezető tisztséget töltött be, és a hindu kapcsolat révén próbálták eljuttatni üzenetüket az ENSZ-hez. A magyar asszonyok képviselői eljutottak a követség munkatársaihoz, és a követségi gépkocsiból mutatták meg az indiaiaknak a fegyvertelen magyar asszonyokat, szemben a tankokkal. A tüntetés még a sötétség beállta előtt feloszlott. Nem tudni, hogy a helyzetjelentés eljutott-e valaha is az ENSZ-hez.
Sebestyén Máriát február 16-án tartóztatták le a lakásán. Mindvégig tagadta, hogy ő lenne Hosszú Mari. Hat nőt végeztek ki '56-os forradalmi tevékenysége miatt, a megtorlás azonban sokakat megnyomorított. A forradalom aktív résztvevői közül a szerencsésebbek háztartásbeliként húzták ki azokat az éveket, amikor tisztességes munkára nem volt esélyük. Sorsuk csak abban különbözik a férfiakétól, hogy a nőket mindmáig nem rehabilitálta a nemzeti emlékezet. Bár minden élettörténet egyedi, a meghurcoltatás motívuma közös bennük. Sebestyén Mária - Hosszú Mari - sorsa csak egy közülük.
Forrás: Sebestény Mária gondolatait a Heti Válaszban olvashatjuk, Bencze Áron, gondola.hu
fideszfarkcio.hu