Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Solana: A koszovói és a montenegrói rendezésre van elfogadható megoldás

Mind a koszovói, mind a montenegrói rendezésre lehet olyan megoldást találni, amellyel részben mindenki elégedett lesz - hangoztatta hétfőn Belgrádban Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.


Dátum: 2005-12-05 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:01.138478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Solana ismételten arra figyelmeztetett, hogy Szerbia-Montenegró európai jövője a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való együttműködésen múlik.

A főképviselő Svetozar Marovic szerbia-montenegrói államfővel folytatott megbeszélése után hívta fel a belgrádi vezetők figyelmét arra, hogy az EU kötelességének tekintette a stabilizációs és társulási tárgyalások megkezdését, de a siker érdekében Belgrádnak komolyan együtt kell működni Hágával.

"Azt gondolom, hogy az Önök helyében maradéktalanul együttműködnék a hágai törvényszékkel... előrehaladás nélkül nehéz lesz előrelépni a stabilizációs és társulási egyezmény megkötésében" - mondta Solana.

A főképviselő felszólította az érintetteket, hogy Koszovó jogállásának meghatározásakor és a montenegrói népszavazás lebonyolításakor mindent tegyenek meg a legjobb megoldás megtalálása érdekében.

"Én meg szavatolom azt, hogy az EU olyan megoldást fog keresni, amellyel a végén mindenki elégedett lesz... lehet olyan megoldást találni, amelynek révén részben mindenki megvalósítja saját álmát, és e látomás legfontosabb része az, hogy mindenki megvalósítsa a közös célt, az EU-hoz való csatlakozást" - jelentette ki Solana, elégedettséget fejezve ki amiatt, hogy a podgoricai vezetés a referendum kiírásával kész megvárni a velencei bizottság állásfoglalását, amely december közepére várható.

A brüsszeli politikus Belgrádban külön tárgyalt a montenegrói és külön a szerbiai politikai vezetőkkel, kedden pedig Pristinában folytatja tárgyalásait.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek