Mire számíthatnak a Tisza mellett élők?
Mire számíthatnak a Tisza mellett élők, a szolnokiak az újabb tiszai ciánszennyezés nyomán? - kérdezte Szalay Ferenc hétfőn a parlamentben Persányi Miklóstól.
Dátum: 2005-12-05 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:02.619932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szalay Ferenc arra volt kíváncsi, milyen intézkedéseket tett a kormányzat az újabb szennyezéssel kapcsolatban.
Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter elmondta: Szolnok térségében tartalék vízbázist alakítottak ki, valamint megújították a határvízi egyezményt is, amely garanciákat jelent a felelősség vonatkozásában.
Szalay Ferenc emlékeztetett, hogy tartalék vízbázis kialakítása az Orbán-kormány idején történt.
fideszfrakcio.hu