Magosz: Megakadt az agrár-környezetvédelmi támogatások kifizetése
Megakadt az agrár-környezetvédelmi támogatások kifizetése, a gazdaszövetségek állítása szerint azért, mert a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) nem tudja sem feldolgozni és folyósítani a 44 milliárd forintra beérkezett pályázatok egy részét.
Dátum: 2005-12-05 20:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47581
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:04.477764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budai Gyula a Magyar Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének jogi tanácsadója szerint a fizetésből kimaradt gazdák most nehéz helyzetbe kerülnek, mivel arra kényszerülnek, hogy haladékot kérjenek hiteleikre. Budai szerint az MVH novemberben mintegy 8 milliárd forintot kifizetett egyes termelőknek. Ez után a minisztérium ígérete alapján, 25 milliárd forint is lehívható lett volna az uniótól, a Magosz szerint a program alkalmatlansága miatt azonban ez az összeg is kétségessé válhat.
Az MVH szóvivője szerint ugyanakkor komoly félreértésekről van szó. Soproni Horváth Lajos elmondta, a kifizetések rendben folynak, és még idén majd minden pályázó a pénzéhez jut majd.
- 13 ezer gazdálkodó október végéig megkapta a pénzét. Ez az összeg mintegy 19,1 milliárd forint volt. Sőt a héten letelik az a háromhetes átfutási idő, ami alatt megérkezik az a 23 milliárd forint, amiből a hátralévő 12 ezer gazdálkodónak még fizetünk. Esetleg annak a gazdálkodónak csúszik át jövő évre a kifizetése, akiknek helyszíni ellenőrzésen kell átesni, de csak 1200 gazdálkodó a 25 ezerből - ismertette számításait Soproni Horváth Lajos.
MR -fideszfrakcio.hu