Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A CIA novemberben zárta be titkos európai börtöneit az ABC televízió szerint

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) csak a múlt hónapban, azaz novemberben zárta be titkos európai börtöneit az ABC televízió helyi idő szerint hétfői jelentése szerint.


Dátum: 2005-12-06 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:06.398400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügynökség ma is aktív és korábbi tagjaira hivatkozva az amerikai televízió arról számolt be: A CIA azután szánta el magát erre a lépésre, hogy a sajtóban napvilágot láttak a titkos terrorista börtönök létezésével kapcsolatos értesülések. CIA-köröket idézve a televíziós csatorna arról tudósított, hogy ezek után tizenegy hírhedt al-Kaida terroristát Kelet-Európából "egy, valahol Afrikában lévő CIA-létesítménybe" szállítottak át. Az ABC szerint a Központi Hírszerző Ügynökség nem volt hajlandó állást foglalni a szóban forgó értesülésekkel kapcsolatban.

Az Egyesült Államok mindeddig hivatalosan nem erősítette meg, de nem is cáfolta a szóban forgó titkos börtönök létezését. Mindez, illetve ezzel összefüggésben az állítólagos CIA-repülőgépjáratok ügye az egyik központi téma lesz Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter kedden Berlinben kezdődő tárgyalásain, továbbá Rice európai körútjának további állomásain.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek