Szent István-terv a magyar pozíciók megerősítéséért
Orbán Viktor szombaton arra kérte a Professzorok Batthyány Körét, hogy készítsék el azt a - javaslata szerint - Szent István nevét viselő tervet, amely a Magyarország előtt álló tizenöt év teendőit tartalmazza.
Dátum: 2002-09-21 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:35.758843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor elmondta: nem egy kormányprogramot vár, hanem arra kérte a professzorokat, hogy állítsanak össze egy tervet, amely "iránytű és zsinórmérték" lesz a következő tíz-tizenöt év magyar közélete számára.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország esetében nem csak ritkának, de példátlannak is mondható szellemi természetű összetartozás jellemzi a Professzorok Batthyány Körét, amely "nagy szürkeállományt és intellektuális erőt tartogat az ország számára".
Pálinkás József, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, volt oktatási miniszter a rendezvényt követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor kérését részletezve elmondta, hogy a terv egy olyan szellemi, intellektuális alkotás lesz, amely a helyzetértékelésen túl javaslatokat is tesz a legfontosabb teendőkre.
A terv legfontosabb elemei közül kiemelte a magyarság Kárpát-medencei gazdasági és kulturális helyzetének feltárását és a magyar pozíciók megerősítését. Fontosnak nevezte a magyar vállalkozók és a magyar gazdák helyzetének elemzését, és azoknak az eszközöknek a megjelölését, amelyekkel helyzetük erősíthető. Szintén a terv kiemelt részének nevezte annak felmérését, milyen a magyar kultúra, oktatás és tudomány helyzete, valamint azt, hogy ennek alapján Magyarország versenyképessége miként növelhető Európában. - Ez tehát egy nagy ívű, 5, 10, 15 éves tagolásban megjelenő tárgy, amelyet olyan politikai erőnek kell kormányzati tervvé tennie, amely felvállalja ennek az értelmiségi körnek a következtetéseit és javaslatait - jelentette ki a volt miniszter.
Pálinkás József hozzátette, hogy a Professzorok Batthyány Köre egyedül valószínűleg nem tud egy ilyen tervet elkészíteni, ezért más szervezeteket is be kívánnak vonni a munkába.
Kérdésre válaszolva közölte, hogy a tervet könyv formájában fogják nyilvánosságra hozni. A dokumentum - mint mondta - egy év alatt végleges formát kell, hogy öltsön.
Kifejtette: a terv időbeli tagolása azt jelenti, hogy lesznek benne olyan elemek, amelyek öt év alatt, mások hosszabb távon valósíthatók meg.
Szintén kérdésre válaszolva kijelentette: ha a jelenleg kormány a tervben olyat talál, amit meg kíván valósítani, azt "már csak el sem kerülhetjük, hiszen elolvashatja és megvalósíthatja, kívánjuk, hogy úgy legyen".
MTI - fidesz.hu