Az összefogás csodákra képes: megalakult a Héthatár Egyesület
A Pálfi István európai parlamenti néppárti képviselő által elkezdett "INTERREG 2005: új lehetőségek a határon átnyúló kapcsolatokban" című konferencia-sorozat zárásaként az esztergomi vár Lovagtermében tíz város polgármestere és két magánszemély - Pálfi István, valamint Duka-Zólyomi Árpád EP-képviselők - részvételével ünnepélyes keretek közt aláírták a Héthatár egyesület alapító okiratát.
Dátum: 2005-12-06 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:07.733102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvény a Bazilikában ünnepi szentmisével vette kezdetét, melyet Dr. Erdő Péter bíboros-prímás celebrált. A katolikus egyházfő december 5-e évfordulóján kijelentette: az ember lelkiismereti vizsgálatot végez most, hiszen nemcsak magunkról, hanem népünkről, nemzetünkről van szó. "A mai napnak az önzetlenséget, a szolidaritás megerősítését kell szolgálnia!" Emlékeztetett továbbá a tavaly decemberi, II. János Pál pápánál tett látogatására, amikor is a pápa bejelentette: a magyarság lelki értékeket hordoz, amire egész Európának szüksége van. Megtudhatták a jelenlévők, hogy a jövő évet a Vatikán a nemzet lelki megújulása évének hirdette meg. Az ökumené jegyében az evangélikus egyház képviselője megtört népünknek azt kérte, kormányozza Isten akarata szerint, hogy lássuk a célt. A református lelkipásztor pedig akként fordult Istenhez, áldja meg nemzetünket, hogy képes legyen a megújulásra.
Nyelv - hit - önkormányzat
A vár Lovagtermében Kiss Antal köszöntötte az elnökségben helyet foglaló Nemeskürty István professzort, és Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás játékosát. A határon túli magyar közösségek képviselőit: Bauer Edit és Duka-Zólyomi Árpád EP képviselőket, Orosz Ildikót, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola elnökét, Csúri Istvánt, Királyhágó Melléki református püspök-helyettest, Duray Miklóst, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnökét, Jakab Sándort, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnökét, és az ország határainak mindkét oldaláról érkezett mintegy háromszáz önkormányzati vezetőt.
A Himnusz eléneklése után Nemeskürty István tartott előadást. Bevezetőjében kiemelte: a magyar nemzet a honfoglalás után megteremtette az egységes keresztény államot, amely egység Mátyás király halála után megszakadt. Évszázadokra megszűnt a magyar állam, megmaradt viszont a nemzet egysége - hangsúlyozta. A nemzeti egység titkát a hovatartozástól független egységes beszédben, írott és beszélt nyelvben jelölte meg a professzor. Más népek nyelve nem ennyire egységes - húzta alá.
Rosszallását fejezte ki amiatt a professzor, hogy az EU alkotmányából nem egyszerűen kihagyták, hanem kitiltották a keresztény hitet. Emlékeztetett arra, hogy a török uralom után egyetlen magyar falu sem lett iszlám, mert erősen élt nemzetünkben a keresztény hit, amire bizonyíték az, hogy a hódoltság területén békésen megfért egymás mellett a katolikus, az evangélikus és a református felekezet is.
A továbbiakban azt ecsetelte a történész, hogy a megmaradás érdekében minden település önmagát igazgatta - ma ezt önkormányzatiságnak mondjuk. Nem világos azonban az önkormányzatok fontossága, ugyanis a kormány mindig rajtuk akarja megtakarítani a legtöbb pénzt - fűzte hozzá.
Napjaink történelméhez közeledve elmondta a történész, hogy tavaly december 5-én példátlan módon a nemzet egysége ellen döntött a népszavazás, amikor nem vállalta a környező országok magyarjait!
Legyen a nemzeti felelősség napja!
Duray Miklós felszólalásában utalt a jelenlegi miniszterelnök december 5-ét, mint a nemzeti felelőtlenség napját minősítő kijelentésére. Az alelnök úgy vélte, felelőtlenek azok, azok nemmel szavaztak, akik a nemre buzdítottak - köztük Gyurcsány Ferenc is.
Csúri István "szeretett testvéreknek" szólította a jelenlévőket, ami nem véletlen, mert mint fogalmazott, azok vagyunk határon innen és túl. Tőkés László püspök üzenetét adta át, miszerint "Erdélyben a nemzet egységéért mindent hajlandók vagyunk megtenni!" Reményét fejezte ki amiatt, hogy kiválasztott nemzetként élvezhetjük még ennek a Nemzetnek a jövőjét!
Orosz Ildikó beszédében elmondta: évtizedekig csak úgy említették a kárpátaljai maroknyi magyarok történelmüket, hogy "az oroszok, az ukránok, a csehek alatt" - utalva a több nép általi elnyomásukra. A nyelv tartotta bennük a lelket, az összekötő kapcsot, amely segített átvészelni a bizonytalan korokat - hangsúlyozta. "A múlt év összetörte a rózsaszín álmokat, de felnőttünk is egyszerre december 5-én!" - fogalmazott. Majd hozzátette: megmaradásunkhoz össze kell varrni az elszakított szálakat, s a holnapra gondolni. Végezetül köszönetet mondott Esztergom városának a beregszászi főiskola kupolatermének felújításához nyújtott segítségéért.
Jakab Sándor a horvátországi magyarokról elmondta: a legjobban fogyó nemzetrész. A legfájóbb pedig az a hamis vád volt december 5-vel kapcsolatban, hogy ingyen élők, holott a nemzetet erősítőknek tekintik magukat. Attól a lehetőségtől fosztották meg őket, hogy a nemzethez tartozóknak érezzék magukat - szögezte le. A Héthatár Egyesület létrejötte ezt igyekszik majd ellensúlyozni - vetítette előre.
Duka-Zólyomi Árpád néppárti képviselő a 12 konferencia sikeres betetőzésének értékelte a mostani napot. Emlékeztetett az Európai Unió egyik alapelvére, a szolidaritásra, amely a fejlődési különbségek felszámolását jelenti. Utalt arra, hogy az október 7-én aláírt szándéknyilatkozat alapján olyan szövetség jön létre, melyhez hasonló még nincs az unióban. Meggyőződését fejezte ki amiatt, hogy sikeres lesz az együttműködés a határok minkét oldalán. Ez azonban csak megfelelő jogi keretek közt működhet, ezért kell megalakítani a Héthatár Egyesületet. Köszönetet mondott képviselőtársának, Pálfi Istvánnak, aki apostola, szakavatott ismerője a tavaly ősszel elkezdett munkának.
Az alapító városok polgármesterei egy-egy gondolattal járultak hozzá az Egyesület megalapításának létjogosultságához.
Nógrádi László, Lenti: "Azért sereglettünk össze, hogy enyhítsünk a december 5-én esett fájdalmunkon. Mondjuk ki, a mai a nemzeti felelősség napja! Hajrá Magyarország, hajrá Magyar Nemzet!"
Tóth Imre, Sarkad: "Az önkormányzatiság nagykorúvá tesz" - idézte Kossuthot, majd hozzátette: a szeretet tettekben nyilvánul meg, ezért ne keressük a felelősöket december 5-e kapcsán, hanem menjünk előre!
Tasó László, Nyíradony: "Az alapító okirat aláírásával tehetünk azért, hogy egy egységes gazdasági közösség legyünk. Az egyesület egyszerre lesz pajzs és kard. Pajzs, mert védelmet jelent, és kard, amely támogatást hozhat. Isten óvja a Nemzet minden tagját!"
Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás alakja, történelmileg nagyon fontos napnak nevezte a mostanit. Visszaemlékezett azokra az időkre, amikor ezrek mindennapjait keserítette meg az ÁVH, a csengőfrász, de volt egy csapat, amely csodálatos eredményeket ért el, felrepítette a kis országot a világ tetejére! Mint mondta, nem a magyar csapat, hanem a 15 millió magyar - határon belül és kívül - győzte le a világot. Manapság azért imádkozik, hogy legyen egy olyan csapat, amely összehozza a magyarságot, mert nincs más lehetőség felemelkedésünkre.
Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere a Héthatár Határon átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesület létrehozása kapcsán elmondta: a nemzet egységének, a cselekvésnek a napja legyen december 5-e! Azon meggyőződésének adott hangot, hogy az összefogás csodákra képes. Hazánk és a kelet-európai országok számára az uniós tagság helyreállítja azt a természetes egységet, melyben megszűnnek a szögesdróttal elválasztott határok, ahol egymásra találhatnak közösségek, ahol újra felépülhetnek hidak emberek, városok, falvak, régiók között. Az egyesület feladata a határ menti tapasztalatok összesítése, átadása, az évtizedes hátrányok felszámolása, az érdekek képviselete Brüsszelben, támogatások megszerzése.
Az alapító városok: Nyíradony, Esztergom, Körmend, Sarkad, Mohács, Lenti, Fehérgyarmat, Harkány, Debrecen, Sátoraljaújhely.
Egyesületi elnöknek Pálfi István európai néppárti képviselőt, társelnöknek Meggyes Tamást, Esztergom polgármesterét választották meg.