Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A brit EU-költségvetési tervezetet bírálja a The Wall Street Journal

Tony Blair brit miniszterelnök EU-költségvetési tervezetével megsérti barátait, de megsérti az elveket is - szögezi le keddi számában a The Wall Street Journal című amerikai konzervatív lap európai kiadása (WSJE).


Dátum: 2005-12-06 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:08.965676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újság emlékeztet rá, hogy Tony Blair idén júniusban még azt hangoztatta: Európa számára nem lehet modern költségvetés egy olyan tervezet, amely még 10 év múlva is a pénz 40 százalékát a közös agrárpolitikára költi. "Ám megmagyarázhatatlan módon a brit kormány tegnap pontosan ilyen költségvetést javasolt" - olvasható az amerikai lap vezércikkében, hozzátéve: ráadásul főnökének ígéreteivel szemben Jack Straw brit külügyminiszter jelezte, hogy London kész feladni 8 milliárd eurót a briteknek járó visszatérítésből, méghozzá anélkül, hogy cserébe az EU kötelezettséget vállalna a közös agrárpolitika reformjára. "S hogy a britek miként akarják továbbra is boldoggá tenni a mezőgazdasági támogatásoknak mára teljesen rabjaivá vált franciákat? Hát úgy, hogy a szükséges költségvetési megtakarítások többi részét Nagy-Britannia korábbi jó barátaitól, a keleti tagországoktól veszik el."

A lap szerint a felzárkóztatásra fordított összegek kétségkívül nem az adófizetők pénzének leghatékonyabb elköltési módját jelentik - de az európai szolidaritás kézzelfogható szimbólumaként szolgálnak. S ráadásul az is biztos, hogy ezen országok modernizálódásának segítésével az EU-pénzeket még így is sokkal jobban használják fel, mintha a mezőgazdaság támogatására költenék. "Hogy Blair miért akarja aláásni különleges kapcsolatrendszerét ezekkel az államokkal, amelyek pedig osztják az erős transzatlanti kapcsolatrendszer és piacgazdaság kialakítására vonatkozó elkötelezettségét, brüsszeli típusú kompromisszumért, rejtély" - szögezi le az amerikai lap.

A WSJE szerint lehetséges, hogy a brit miniszterelnök tettéért az eurokratáktól elismerő vállon veregetést kap majd, amiért "kimozdította Európát a holtpontról." Ám Blair ezért a "győzelemért" magas árat fizet majd, mind Nagy-Britannia hosszú távú érdekei, mind saját otthoni politikai helyzete szempontjából.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek