Most túlélési időszak következik...
Gödörbe kerül jövőre a szociális ellátás, mivel olyan költségvetési év kezdődik, amely jelentősen csökkenti az ellátás minőségét - mondta Harrach Péter kedden Tatabányán, ahol a fogyatékosok világnapja alkalmával civil szervezetekkel találkozott.
Dátum: 2005-12-06 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:10.836800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Most túlélési időszak következik, amikor az intézményeink s az ellátás kerül veszélybe, ezt az időszakot túl kell élnünk. Néhány évet igénybe vesz, hogy az ország pénzügyi helyzetét - ami az utóbbi két három évben rosszabbodott az eladósodással - helyretegyük - jelentette ki a Fidesz szociális kabinetjének vezetője, hozzátéve, hogy az inflációs hatást minden intézményben megérzik majd. A politikus kijelentette előre kellene lépni a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásánál, ugyanis az utóbbi időben született kormányzati intézkedések visszafejlődést jelentenek, a foglalkoztatottak számát az elégtelen finanszírozás miatt a 2003 decemberi állapotnak megfelelően befagyasztották. Harrach Péter kiemelte a nappali ellátás fontosságát és a halmozottan fogyatékosokat nevelő családok problémáját. Szerinte az ápolási díj nem jelent megélhetési lehetőséget, ezért generálisan javítani kellene azoknak a családoknak a helyzetét, akik egy percre sem mehetnek el a gyermek mellől.
A mozgáskorlátozottak megyei egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy sorstársaival együtt jobban örültek volna, ha a kormány nem tolja ki az akadálymentesítés határidejét további öt évvel. Az intézkedések elmaradása miatti szankciók elősegítették volna az akadálymentesítést, a garanciák nélküli határidőmódosítás viszont nem - vélte Válóczi Ferenc. A megyei elnök szerint a fogyatékkal élők támogatása évtizedekkel marad az igényektől. Elmondta, hogy mozgássérültek lakásátalakításra 1986-ban 150 ezer forintot vehettek igénybe, épp annyit, mint ma.
MTI - fideszfrakcio.hu