Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olasz üzletemberekkel találkozott Orbán Viktor

A Fidesz nem kezdeményez pártok közötti egyeztetést az uniós költségvetés kapcsán, de "minden tárgyalásra, minden egyeztetésre készen áll" - nyilatkozott a sajtónak Orbán Viktor pártelnök kedden Budapesten, miután külföldi üzletemberekkel tárgyalt a magyar gazdaság helyzetéről az Olasz Kultúrintézetben.


Dátum: 2005-12-06 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:14.037566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke az európai kereskedelmi kamarák tagvállalatainak képviselőivel, mintegy 250 üzletemberrel találkozott az Európai Kamarák állandó bizottságának munkaebédjén, amelyen a bizottság soros elnökének, az olasz Alessandro Striccának a meghívására vett részt.

A Fidesz elnöke a találkozó után a sajtónak azt mondta, hogy nézete szerint az uniós költségvetés ügyében a kormánynak kell eljárni, mint fogalmazott, ez "a dolgok helyes rendje".

Orbán Viktor az Európai Unió költségvetésére vonatkozó Tony Blair-féle javaslatról azt közölte az üzletemberekkel: ez a régi Unió költségvetése, amely a kontinens újraegyesítése előtti szemléletben fogant. Teljesen más költségvetésre van szükség, a mostani alkalmatlan arra, hogy az újraegyesített Európa jövőjét hét évre megalapozza. Olyan alapokra van szükség, amelyek kellő súllyal veszik figyelembe azt, hogy tíz új tagország érkezett az Unióba - tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt a találkozón, miképpen lehet a Magyarországon élő sok millió szegény ember érdekét összehangolni a sikeres üzletemberek érdekeivel. Ugyanakkor azt is hozzátette: "világossá kell tudnunk tenni mindig a három millió legszegényebb magyar ember számára is, hogy neki, a családjának személyesen miért jó az, ha Magyarországon gazdag, jómódban élő, sikeres üzletemberek sikeres vállalatokat működtetnek" - mondta, hozzátéve, ez a közélet szereplőinek, a parlamenti képviselőknek, a politikusnak a dolga, létrehozni a szövetséget a szegény emberek és a jól menő üzletemberek között.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek