Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bartók Bélára nincsen pénze a kormánynak

Teljesen megújul jövő tavaszra, Bartók Béla születésének 125. évfordulójára a budapesti Bartók Emlékház; a főváros tulajdonában lévő épületet a zeneszerző egyik jogutódjának tervei szerint újítják fel, állami finanszírozás hiányában a nagy művész pénzéből.


Dátum: 2005-12-06 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:14.923200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Bartók Béla pénzéből épül újjá a Bartók Emlékház" - mondta az MTI-nek Vásárhelyi Gábor, a zeneszerző egyik jogutódja egy keddi rendezvényen Budapesten, a Bartók Béla Emlékházban. Ifjabb Bartók Béla keresztfia, a Bartók-művek európai kiadási jogainak birtokosa közölte: nyolc évig "küzdött" azért a fővárossal, hogy méltóképpen felújíthassák a zeneszerző utolsó magyarországi lakóhelyét. Vásárhelyi Gábor elmondása szerint az önkormányzat nem tudott külön összeget áldozni az átépítésre, ezért másfél évvel ezelőtt szerződést kötöttek arról, hogy önerővel - a Bartók Béla munkásságáért járó jogdíjakból - felújítja a házat.

A zeneszerző tárgyi hagyatékait is gondozó jogutód arról is beszámolt, hogy az emlékházban ez év márciusa óta folynak a munkálatok, jövő márciusra - Bartók Béla születésének 125. évfordulójára - teljesen megszépül. Méltóképpen kibővül az a budai villa, amelyet 1932 és 1940 között lakott a művész feleségével és két fiával - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek