Meghalt Nagaszaki bombázója
Kilencvenhárom éves korában szívroham következtében az Egyesült Államokbeli Phoenix-ben meghalt Frederick Ashworth nyugalmazott altengernagy, aki 60 évvel ezelőtt kioldotta az atombombát Nagaszaki japán város felett.
Dátum: 2005-12-07 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:21.852856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A japán elleni második atomtámadás, amely három nappal a hirosimai bombázás után következett be 1945. augusztus 9-én, 150 ezer ember halálát okozta Nagaszakiban.
Ashworth nem csupán azon a B-29 típusú bombázón teljesített szolgálatot, amely végrehajtotta az atomtámadást, hanem egyik technikai felelőse volt a szupertitkos "Manhattan-programnak", az amerikai atomfegyver kifejlesztésének. Az Új-Mexikó állambeli Los Alamosban kifejlesztett első atombombák közel két milliárd dollárba kerültek és elkészítésük mintegy 130 ezer embernek adott munkát.
MTI - fideszfrakcio.hu