Kirúgták a Kossuth-rádió főszerkesztőjét
Megszüntették Perjés Klára, a Kossuth adó főszerkesztőjének munkaviszonyát.
Dátum: 2005-12-07 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:25.103712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt maga az érintett mondta el az MTI-nek szerdán. Perjés Klára közölte: a felmondást nem indokolták, január 9-ig kell helyettesének, Merza Jenőnek átadnia a helyét. Perjés Klára furcsállja azt is, hogy a kuratóriumi elnökség december 5-ei "elvi határozata" alapján munkáltatói jogkörrel ruházta fel Hollós Jánost, a Magyar Rádió igazgatásszervezési alelnökét.
"Úgy kezdtek el dolgozni, mintha teljhatalmú elnökök lennének" - mondta Perjés Klára, hozzátéve: sok mindenben nem értett egyet a vezetéssel. Bírálta Gőblyös Istvánt is, aki szerinte gazdasági alelnökként "mindenbe bele akart szólni", még a műsorügyekbe is. Az MTI információi szerint körülbelül száz munkatárstól válik meg a Magyar Rádió. Hollós János alelnököt - elfoglaltsága miatt - az MTI egyelőre nem tudta megkérdezni az adófőszerkesztő munkaviszonyának megszüntetéséről és az esetleges további elbocsátásokról.
MTI - fideszfrakcio.hu