Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétfőtől új székházban működik az RTL Klub

Hétfőtől új, dél-budai székházában működik az RTL Klub - közölte Fazekas László, a kereskedelmi csatorna sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2005-12-07 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:26.323861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1997-ben indult országos kereskedelmi televíziós csatorna egy évig Óbudán, a Kunigunda utcában működött, ezután a bérelt Fehérvári úti székházába költözött. Hétfőtől pedig az ugyancsak bérelt Nagytétényi úti ingatlanban működik a csatorna.

Korábban Kolosi Péter programigazgató elmondta: az új épületben a mostani két stúdió helyett négy fér majd el és az 5.400 négyzetméteres alapterület is kényelmesebb elhelyezést tesz lehetővé.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek