Régi-új államfő Svájcban
Régi-új államfője van Svájcnak: január elsejétől Moritz Leuenberger környezetvédelmi, szállítási, tájékoztatási és energiaügyi miniszter, a Svájci Szociáldemokrata Párt (SPS) egyik vezetője tölti be egy évre a soros elnöki tisztséget az alpesi országban.
Dátum: 2005-12-07 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:26.611690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 59 éves új államfő január elsején veszi át hivatalát a jelenlegi elnöktől, Samuel Schmidtől.
Leuenberger, aki a zürichi egyetemen szerzett jogászdiplomát, még tanulmányai alatt csatlakozott a Svájci Szociáldemokrata Párthoz. 1974-ben beválasztották a zürichi városi tanácsba, 1979-ben pedig a nemzeti parlamentbe.
A politikus 2001-ben már betöltötte az államfői tisztséget.
Svájc elnökét évente választja ki a parlament egy nem hivatalos rotációs rendszer alapján a kormány hét tagja közül. Micheline Calm-Rey külügyminisztert, aki ugyancsak szociáldemokrata, alelnökévé választottak meg a törvényhozás. Ez azt jelenti, hogy 2007-től ő következik majd az államfői tisztségben.
MTI - fideszfrakcio.hu