Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A családokat veszélyezteti a kormány gazdaságpolitikája

A kormány gazdaságpolitikája közvetlenül veszélyeztet sok százezer családot - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán annak kapcsán, hogy a Fitch hitelminősítő intézet leminősítette a hosszú lejáratú magyar devizaadósságot.


Dátum: 2005-12-07 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:28.160150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki pártelnök a Gazdasági Konzultáció budapesti fórumán azt mondta: azokat fenyegeti veszély, akik devizában vettek fel lakossági hiteleket, hiszen a leminősítés miatti forintárfolyam-változás őket közvetlen kockázatként érinti. Sok család mehet tönkre emiatt, hiszen plusz 8-10 ezer forintos havi tehernövekedés csődöt jelenthet számunkra - tette hozzá.

Orbán Viktor azt mondta, a visszaminősítés "szégyen", hiszen itt a szótartásról, kiszámíthatóságról és átláthatóságról van szó.

"A szembenézés képessége nevű tantárgyból buktunk el" - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint morális természetű kifogásról van szó. Mint mondta, a leminősítés indoklásából az derül ki, hogy nem az a baj, hogy a magyar gazdaság rosszul működik, hanem az a baj, hogy a magyar kormány működik rosszul, és nem tartja be a szavát.

Véleménye szerint nem az a probléma, hogy például a hiányra vonatkozó számokat "nem találjuk el", hanem hogy meglévő tudásunkkal ellentétes számokat nyújtunk be az Európai Uniónak, olyan adatokat, amelyekről a "beírás pillanatában" tudjuk, hogy nélkülöz minden valóságalapot. "Ezt hazugságnak szokták nevezni" - jegyezte meg a Fidesz elnöke.

Ugyanakkor hangsúlyozta: nem az országot minősítették vissza, hanem a hosszú lejáratú magyar devizaadósságot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek