Békéscsaba: leszavazták a körforgalmat
Hiába nyújtott be a költségvetési törvényjavaslathoz módosító indítványt Békés és Mezőberény térségének fideszes országgyűlési képviselője, mert a parlamenti többség, köztük a megyei szocialista honatyák nem támogatták, hogy körforgalom épüljön a Békéscsabát elkerülő út Békés felöli kereszteződésében - erről Erdős Norbert beszélt sajtótájékoztatón, szerdán, Békéscsabán.
Dátum: 2005-12-07 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:29.678016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 47-es számú főútvonal és a most épülő, Békéscsabát elkerülő 44-es számú főútvonal Békéscsaba és Békés közötti csomópontján szerettem volna, ha körforgalom épül ki, ám az erre irányuló módosító indítványomat Molnár László békéscsabai szocialista képviselő kivételével nem támogatták a kormánypárti képviselők - mondta Erdős Norbert. A képviselő ezért a jövő héten ismét benyújtja javaslatát, immár kapcsolódó módosító indítványként annak érdekében, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium költségvetésén belül jelenjen meg a körforgalmi csomópont költsége. Erdős Norbert elmondta: a körforgalom kiépítése 250 millió forintba kerül, és erre a nagy forgalom miatt van szükség.
MTI - fideszfrakcio.hu