HIV-fertőzött donor vérét kapta 200 ember
Több mint kétszáz voronyezsi lakos kaphatott HIV-fertőzött donortól származó vérkészítményt - közölte az oroszországi régió tisztifőorvosa szerdán.
Dátum: 2005-12-07 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:30.439263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Mihail Csubirko az ITAR-TASZSZ-nak elmondta, 208 voronyezsi lakosnak adtak be abból a fehérjekészítményből, amelyhez egy HIV-pozitívnak bizonyult nőtől levett vért is felhasználtak. Közülük eddig hetven személyt találtak meg, a többieket még keresik. Az orvosok mindnyájukat tartós megfigyelés alá vonják. Rajtuk kívül már vizsgálnak hét olyan személyt, akikbe fertőzött vérplazmát ömlesztettek át. A 35 éves nő, akitől a rossz vért levették, évek óta rendszeres donor volt a regionális véradóállomáson, s nemi aktus útján fertőződhetett meg - feltételezték a voronyezsi orvosok.
MTI - fideszfrakcio.hu