Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hol élünk? Számok helyett kipontozott részek vannak a költségvetésben

A 2006-os költségvetés utolsó oktatási bizottsági tárgyalásáig sem derült ki, hogy a következő évben mennyi lesz a közalkalmazottak, köztisztviselők fizetése, az egyházi és a nemzetiségi oktatás kiegészítő támogatása. Az erre vonatkozó költségvetési sorokon ugyanis a mai napig a számok helyett kipontozott részek állnak.


Dátum: 2005-12-07 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:31.205871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A költségvetés többi tételének a megítélését is lehetetlenné teszi, ha például több százezer közalkalmazott, köztisztviselő béréről egyetlen szám nem szerepel a törvényjavaslatban. Ez súlyosan csorbítja a képviselők jogait, hiszen a mai napig, a bizottsági viták lezárultáig nem tudhatják, mire lesz elég a normatíva, az önkormányzatok, az iskolák, a kórházak, a színházak, az egyetemek számára megállapított összegek mennyire megalapozottak. Ha ezzel a logikával eleget lehetne tenni a demokrácia szabályainak, a kormány megtehetné, hogy a parlamenti viták végéig számok helyett csak pontokat terjeszt elő, és néhány kormánypárti képviselő a költségvetési bizottság záróülésén módosító javaslatként nyújtja be a költségvetést.

Sajnos, ez az eljárás illeszkedik a Medgyessy-Gyurcsány-kormány eddigi gyakorlatába, amely a költségvetési számok kozmetikázásával, a hiány meghamisításával ideig-óráig mindenkit félrevezetett külföldön és belföldön egyaránt.

Révész Máriusz

Az Oktatási és Tudományos Bizottság alelnöke

Budapest, 2005. december 7.

Kapcsolódó elemek