Megkezdődtek a német választások
Vasárnap reggel nyolc órakor Németországban megkezdődtek a parlamenti választások: 61,2 millió választásra jogosult állampolgárra - köztük 3,3 millió először szavazóra - hárul a feladat, hogy meghatározza a 15. Szövetségi Gyűlés (Bundestag), azaz a képviselőház összetételét.
Dátum: 2002-09-22 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:37.761609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ötszázkilencvennyolc képviselői hely sorsa dől el 18 óráig, amikor is bezárnak a szavazóhelyiségek, megkezdődik a szavazatok összeszámlálása. Ekkor közlik első, a választók körében rendezett felméréseiken alapuló prognózisaikat a televíziós állomások, amelyek beköltöztek a Szövetségi Gyűlésnek otthont adó Reichstag-épületbe.
Az egykor a berlini falnál álló épület ma, vadonatúj kupolájával a német főváros fontos látványossága, s most vasárnap sem zárja be kapuit a látogatók előtt. 18 és 19 óra között kezdik el közölni a televíziós állomások a már megszámolt szavazatok alapján készített előrejelzéseiket, amelyek többé-kevésbé pontosan már a végeredményt is előrevetítik.
Ennek megjóslására e pillanatban senki nem vállalkozik Berlinben: a szövetségi köztársaság, illetve az egyesült Németország történetének legszorosabb választási eredményére számítanak, többféle lehetséges koalíciós változattal. A legutolsó közvélemény-kutatási adatok szerint a szociáldemokrata párt (SPD) minimális előnyre tett szert a keresztény uniópártokkal (CDU-CSU) szemben, lehetséges koalíciós partnereik, a környezetvédő Szövetség 90/Zöldek, illetve a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) nagyjából egyforma erőt képvisel, tíz százalék alatt.
Az egykori keletnémet állampárt (NSZEP) utódszervezeteként is emlegetett Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) a Bundestagba való bekerülésért küzd. A választók egy szavazólapon két voksot adhatnak le: az egyikkel választókerületük egyéni képviselőjelöltjei közül választanak, a másikkal pártra szavaznak. Ez utóbbi szavazatok határozzák meg a Bundestag összetételét.
Várhatóan magas lesz a voksaikat levélben beküldők száma. Az országos választáson kívül az északi Mecklenburg-Elő-Pomerániában 1,4 millió választásra jogosult polgár a tartományi parlament összetételéről is szavaz, Hessen tartományban pedig helyi érdekű kérdésekről is döntenek.
MTI - fidesz.hu