Barroso újabb javaslatai
Újabb javaslatok beterjesztésére szólított fel a költségvetési válság megoldására szerdán Brüsszelben az európai ügyekkel foglalkozó miniszterek rendkívüli tanácskozására érkezve José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki ismét elfogadhatatlannak minősítette a soros brit elnökség javaslatát.
Dátum: 2005-12-07 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:33.790578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2007-2013-as uniós költségvetés kérdésének szentelt tanácskozás előtt a politikus hangoztatta, a brit indítvány "egy lépést jelent előre és kettőt hátra". Szerinte a javaslat használhatatlan. "Szerintünk kívánatos és lehetséges a megállapodás. Ez azonban sokkal könnyebb lenne egy újabb javaslattal. A brit indítvány elfogadhatatlan" - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.
MTI - fideszfrakcio.hu