Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Verest nem lehet zavarni privatizáció közben

Veres János pénzügyminiszter szerdán az Országgyűlés költségvetési bizottságában azt mondta, hogy még az idén lezárják a Budapest Airport (BA) privatizációs tranzakcióját, "az ellenzék nem tudja megzavarni a privatizációt".


Dátum: 2005-12-07 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:34.393564, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottsági ülésen indulatos vita bontakozott ki arról, hogy miért nem tekinthetett bele három ellenzéki képviselő a Budapest Airport vagyonértékelésébe, az erre vonatkozó pénzügyminiszteri ígéret ellenére sem. Veres János, aki magával hozta a BA vagyonértékelését, kijelentette, hogy csak a tranzakció lezártát követően tekinthetnek bele a képviselők. Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke zárt ülés elrendelését javasolta, amit azonban a kormánypárti képviselők leszavaztak. Veres János személyes érintettség miatt az előtt szólt hozzá a vitához, mielőtt a bizottság elnöke szót adott volna neki. Így néhány másodpercig mindketten egyszerre beszéltek, végül Varga Mihály megvonta a szót Veres Jánostól, és felszólította a pénzügyminisztert, ne folytassa "példátlan magatartását".

Márton Attila az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényre hivatkozva hangsúlyozta: mivel közpénzről van szó, a törvény betekintést biztosít a képviselőknek a dokumentumokba. Vági Márton ezzel szemben hangsúlyozta: mérlegelniük kellett, és a Gt.-t preferálták.

Keller László (MSZP) azt javasolta, hogy a bizottsági tagok jelenlétében folytassák a pénzügyminiszter meghallgatását, ezért Márton Attila, aki a gazdasági bizottság tagjaként vett részt az ülésen, távozott. Az előzményekhez tartozik, hogy Veres János november végén azt mondta az ellenzéki képviselőknek, hogy az ÁPV Rt-nél a titoktartási kötelezettség aláírása után betekinthetnek a BA vagyonértékelésébe. Ezt azonban az ÁPV Rt-hez érkező három fideszes képviselőtől Vági Márton a törvényi előírásokra hivatkozva megtagadta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek