Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pinter: Bíróság elé Bush-sal és Blairrel

Az irodalmi Nobel-díjjal idén kitüntetett Harold Pinter szerint bíróság elé kell állítani George Bush amerikai elnököt és Tony Blair brit kormányfőt Irak lerohanása miatt.


Dátum: 2005-12-07 20:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:38.694895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pinter - aki rossz egészségi állapota miatt nem vesz részt Nobel-díj átadás december 10-i stockholmi ünnepségén, sem pedig a svéd akadémia szerdára tervezett hagyományos előadássorozatán - előre rögzített beszédében kijelentette: az amerikai elnöknek és a brit miniszterelnöknek a nemzetközi büntetőbíróság előtt kellene felelnie tetteiért. "Irak lerohanása gaz cselekedet volt, égbekiáltó jele az állami terrorizmusnak, amely teljesen figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jog elveit" - mondta az író, aki széles körben ismert szókimondó kritikáiról, amelyekkel az amerikai külpolitikát illeti.

A sokkal inkább politikai, semmint irodalmi töltetű előadásában a jelenleg kórházban fekvő Pinter több tízezer ember haláláért tette felelőssé Busht és Blairt. "Mi csak kínzást, fürtös bombákat, gyengített uránt, vaktában elkövetett gyilkosságokat, nyomorúságot és halált adtunk az irakiaknak, amit a szabadság és a demokrácia közel-keleti eljövetelének neveztünk."

A gégerákban szenvedő író azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a II. világháborút követően támogatott minden jobboldali katonai diktatúrát a világon. "Az Egyesült Államok által elkövetett bűnök, állandóan ismétlődőek erkölcstelenek és könyörtelenek voltak, de csak nagyon kevesen beszéltek róluk" - mondta előadásában a 75 éves Pinter.

hirado.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek