Sólyom László Pozsonyba érkezett
Kétnapos hivatalos látogatásra Pozsonyba érkezett csütörtökön reggel Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. A felesége, Sólyom Erzsébet és hivatalos kísérete társaságában érkező magyar elnököt vendéglátója Ivan Gasparovic államfő és felesége, Silvia Gasparovicová a pozsonyi elnöki palota előtt a magyar és a szlovák himnusz hangjai mellett katonai tiszteletadással, majd a szlovák hagyományoknak megfelelően kenyérrel és sóval fogadta.
Dátum: 2005-12-08 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:43.710139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem sokkal ezután a két államfő megkezdte hivatalos megbeszéléseit. Sólyom László a látogatás első napján találkozik Mikulás Dzurinda miniszterelnökkel és Pavol Hrusovskyval, a szlovák parlament házelnökével, délután pedig az egyetlen pozsonyi magyar oktatási intézménybe, a Duna utcai magyar gimnáziumba látogat. Ivan Gasparovic és felesége este a pozsonyi várban ünnepi díszvacsorát ad a magyar elnöki párt tiszteletére. Sólyom László szlovákiai látogatásának második napját a döntően magyarok lakta határvárosban, Révkomáromban fejezi be, ahol az önálló szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, a Selye János Egyetem vendége lesz, végül Révkomáromban ünnepi fogadáson találkozik a szlovákiai magyar közélet és a városi önkormányzat képviselőivel. Sólyom Lászlónak ez az első hivatalos látogatása Szlovákiában.
MTI - fideszfrakcio.hu