Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem kiáltott megszorító csomagért a kormány

Továbbra is gazdasági patriotizmusra van szükség - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett, Gazdasági évadnyitó című tanácskozáson csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2002-02-14 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:32.403614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő megjegyezte: a kis- és középvállalkozások megerősítésére, legalább fél tucat nagy magyar, multinacionálisnak minősülő vállalat létrehozására, magyar gondolkodású menedzserrétegre és erős vállalkozói érdekképviseletekre van szükség.

A kormányfő kijelentette: a 2001-es év a magyar gazdaságpolitika szempontjából kiemelkedően jó esztendő volt, kiemelkedően nehéz világgazdasági körülmények között. Szólt arról, hogy a gazdasági növekedés az európai uniós átlag kétszerese volt, emellett csökkent a munkanélküliség és az infláció, bővült a fogyasztás, javult a gazdasági egyensúly, erősödött a kis- és középvállalkozások súlya, a nagy cégek növelték exportjukat és a területi különbségek sem súlyosbodtak.

- Amikor kitört a baj, a kormány nem kiáltott megszorító csomagért - mondta a miniszterelnök, aki megjegyezte, azonnal összehívták a vállalkozói világ szereplőit, akikkel közösen megalkották a Széchenyi plusz programot.

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaságpolitika sikere a kormányzat és a vállalkozói élet szereplőinek együttműködésén alapul.

Kifejtette: a kormány nem tud gazdaságot működtetni, a megfelelő szabályokat alkotó kormány nélkül pedig nem lehet sikeres a gazdaság. - Egymásra vagyunk utalva - hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor megfogalmazása szerint a mai magyar gazdaságpolitika nem a kormány találmánya.

- Minden, ami ma dicséretes a magyar gazdaságban, ötlet, javaslat szinten a vállalkozói világból érkezett - fogalmazott. Példaként említette a Széchenyi Tervet, valamint a Széchenyi-hitelkártyát.

A kormányzat feladat-, illetve hatáskör-átértékelése egyik legfontosabb lépésének nevezte, hogy a gazdaságpolitikai centrum nem a Pénzügyminisztériumban, hanem a Gazdasági Minisztériumban működik. Úgy vélte: beláthatatlan következményei lennének, ha a gazdaságfejlesztő szerepet végző gazdaságpolitika centruma visszakerülne a Pénzügyminisztériumba.

A kormány gazdaságpolitikájának ideológiája kapcsán Orbán Viktor úgy fogalmazott: amikor úgy látják, hogy a kormány hagyományosan baloldali célokból ad ki pénzeket, azt is nézzék, hogy úgy költjük el az önök által fizetett adót, hogy eközben próbálunk valamiféle élénkítést kiváltani a gazdaságban. A miniszterelnök a minimálbér-emelést, a családtámogatási rendszert, a lakásépítések támogatását és a diákhitel bevezetését hozta fel példaként.

Orbán Viktor kitért arra: 2006-ig célként tűzték ki, hogy az egy gyermeket nevelő családok egymillió forintig, a két gyermeket nevelők kétmillió forintig, a három gyermeket nevelők pedig hárommillió forintig ne fizessenek adót.

Orbán Viktor beszéde végén arra biztatta a tanácskozás résztvevőit, hogy nyugodtan készítsék el a jelenlegi gazdaságpolitikára épülő hosszabb távú üzleti kalkulációikat is.

A kormány 2003-2004-re lényeges adó- és társadalombiztosítási járulék-csökkentést tervez az adózási kivételek és kedvezmények korlátok közé szorítása mellett - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a nyereségadó 18 százalékos szintje ugyan alacsony, ám tovább lehetne csökkenteni. Kevésnek tartotta a munkáltatók által fizetendő társadalombiztosítási járulékoknak a ciklus alatti 10 százalékpontos - 39 százalékról 29 százalékra történt - mérséklését, hiszen a kormányprogramban eredetileg 25 százalékra történő csökkentés szerepelt.

Orbán Viktor egy kérdésre válaszolva leszögezte, hogy 2006 előtt az egészségügyi hozzájárulás mértékét nem lehet mérsékelni, mivel ez maga után vonná az egészségügyi rendszer összeomlását. Ennek ellentételezéseként szerinte a vállalkozók terheit jelentős mértékű adó- és járulékcsökkentéssel lehet mérsékelni.

A forint árfolyamát firtató kérdésre válaszolva a miniszterelnök a következő 4-5 évben a forint éves, 3-5 százalékos felértékelődésével számolt. Hozzátette: a nemzeti valuta megközelítően 40 százalékkal erősebb annál, mint amit a piac jelenleg elismer.

Ugyanakkor elismerte, hogy a forint felértékelődése nem kedvez az exportőröknek. Megoldásként olyan gazdaságpolitikai intézkedések kidolgozását említette, amelyek az erősödő forint mellett is biztosítják az exportőrök versenyképességét.

Az elmúlt évben a magyar gazdaság a világgazdasági recesszió ellenére kiemelkedő teljesítményt nyújtott - mondta Varga Mihály a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén.

A sikernek a pénzügyminiszter szerint a kormányzat és a gazdaság szereplői közötti együttgondolkodás volt az alapja. Az eredmények közül kiemelte a 4 százalék körüli éves növekedést, a stabil államháztartási egyensúlyt és az infláció év végi 6,8 százalékos mértékét.

- A vállalkozókkal folytatott egyeztetések eredményeként 2001-től 30 millió forintra emelkedett a beruházási célú adókedvezmény - mondta. Hozzátette: a társadalombiztosítási járulékok további 2 százalékponttal mérséklődnek az idén, ami mintegy 30 milliárd forinttal könnyít a vállalkozások terhein.

Ugyancsak az együttműködésnek volt köszönhető a reprezentációs költségek elszámolásának változása, valamint az, hogy 2002-től az árfolyamnyereséggel szemben a befektetők veszteségeiket is elszámolhatják.

A magyar cégek akkor lehetnek egyenlő partnerei a globális vállalatoknak, ha segítséget kapnak a piacra, a tőkéhez, illetve a hitelhez jutáshoz - hangoztatta Matolcsy György gazdasági miniszter a Gazdasági évadnyitó című rendezvényen.

A miniszter kifejtette, hogy tavaly a 8 százalékos reáljövedelem-növekedés 150-160 milliárd forinttal növelte a vásárlóerőt. Az elmúlt évben 130 milliárd forinttal nőtt a lakáshitel-állomány, ami szintén kedvezően hatott a belső piacra.

A Széchenyi Terv segíti a vállalatok tőkéhez jutását. Tavaly a Széchenyi Terv keretében mintegy 100 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatással 400 milliárd forint értékű új beruházás indult.

A gazdasági miniszter jelezte, hogy a bankok egyre inkább partnerekké válnak a vállalkozások hitelezésében. A mikrohitel felső határát megemelték, hamarosan elindul a Széchenyi kártya, amely a kisvállalkozóknak ad hitelt.

Vállalkozói kérdésre válaszolva Matolcsy György elmondta: érdemes lenne a hitelgarancia intézményét felhasználni arra, hogy a nagy hitelfelvevőknek valamilyen formában állami segítséget lehessen nyújtani.

Kapcsolódó elemek