Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Legalább harminc halott Bagdadban

Legkevesebb harminc halottja és negyven sebesültje volt csütörtökön egy öngyilkos merényletnek, amelyet egy autóbuszon hajtottak végre Bagdad központjában - közölték rendőrségi és kórházi illetékesek.


Dátum: 2005-12-08 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:45.187956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hatóságok jelentése szerint a busz éppen elhagyta az an-Nahda állomást a dél-iraki síita város, Násziríja irányában, amikor a kamikáze működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a merénylő egy gépkocsit hagyott a buszállomás közelében, majd az utolsó pillanatig várt a felszállással, amíg a busz lassan kifordult az állomásról, és menet közben ugrott fel, hogy elkerülje a biztonsági ellenőrzést. A gyanút fogó buszsofőr megpróbálta megakadályozni felszállását, de a férfi erőszakkal helyet foglalt a jármű közepén.

A detonációt követően a busz teljesen kiégett, több holttest elszenesedett, miután az utasok beszorultak a roncsba. Az áldozatok többsége a busz utasa volt, a többiek pedig egy közeli élelmiszerpult körül álltak a robbanás pillanatában. A halálos áldozatok számát növelte, hogy a robbanástól berobbantak a stand mellett lévő gázpalackok is. Augusztusban ugyanennél a buszpályaudvarnál, ahonnan a síiták lakta területekre indulnak a járatok, követtek el egy szörnyű hármas merényletet gépkocsiba rejtett pokolgépekkel. Annak a terrorakciónak

43 halottja és 89 sebesültje volt. A mostani robbanás alig két nappal azután történt, hogy két öngyilkos merénylő 43 rendőrt és újoncot ölt meg a bagdadi rendőrakadémián elkövetett támadással.

Az iraki biztonsági erők figyelmeztettek arra, hogy a december 15-re tervezett parlamenti választások előtt az erőszakos cselekmények fokozódása várható. Csütörtök reggel további robbanások is hallhatók voltak Bagdad szívében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek