Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eső után köpönyeg

Ismét egymásnak ugrott Demszky Gábor főpolgármester és Tóth Mihály csepeli polgármester fővárosunk legértékesebb, még be nem épített ingatlanjainak eladása miatt. A főpolgármesteri kabinet ugyanis úgy döntött, hogy beperli az ingatlanokat spanyol kézbe juttatni szándékozó csepeli vezetőt.


Dátum: 2005-12-08 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:45.548797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kerületünk MSZP-s urai már csak a könnyű pénz szagát érzik, senki és semmi nem érdekli őket annak megszerzésében. Budapest MSZP-SZDSZ-es méltóságai pedig elfelejtik: Észak-Csepel fejlesztésének elmaradása az ő nemtörődömségük következménye is. Az MSZP-SZDSZ-es belháborúnak azonban egyetlen igazi vesztese van: Csepel lakossága.

A Fidesz szerint Észak-Csepel privatizációja mélyen áron alul, Budapest és Csepel közfejlesztési céljait keresztülhúzva történt. Tóth Mihály polgármester és szocialista frakciója a csepeli polgárok megkérdezése nélkül, a politikai és közéleti erők közös tiltakozása ellenére, a demokrácia szabályait semmibe véve herdálta el a Budapest fejlesztése szempontjából is stratégiai fontosságú területet. Ezeken az ingatlanokon válhatna valóra egy új, a főváros és a XXI. kerület közlekedését alapvetően megkönnyítő körút, ezzel egy Pestet és Budát Csepel érintésével összekötő híd építése. Mindennel, ami segíti Csepelt, valamint a csepeli közlekedés fejlődését, a Fidesz egyetért, mindennel, ami ezt megakadályozza, nem értünk egyet.

Csepellel ugyanakkor az elmúlt 15 évben úgy bánt a főváros MSZP-SZDSZ-es vezetése, mint a mostohagyermekével. 1993 óta húzódik a Csepeli Gerincút megépítése, 15 éve nem történt semmi előrelépés Észak-Csepel fejlesztése ügyében, elmaradt a csepeli HÉV teljes rekonstrukciója, nem építették meg a fent említett Galvani hidat, a lakosság és az egészségügyi szakma minden tiltakozása ellenére bezárták a Weiss Manfréd Kórházat, ígérgetéseik ellenére Királyerdőt sem látták el csatornával és járható utakkal, 2005-ben pedig több, mint egymilliárd forintot vett el a főváros Csepeltől a forrásmegosztás során.

Arra kérem a főváros és a XXI. kerület vezetését, Tóth Mihály és Demszky Gábor urakat, hogy legyenek végre őszinték egymáshoz és a csepeliekhez, viselkedjenek választott tisztségükhöz méltóan, ne marakodjanak, hanem Csepel és a főváros érdekében hozzanak közös döntéseket, és azokat hajtsák is végre. Tárgyalásos úton, a csepeli lakosság véleményének kikérésével, a képviselő-testület valamennyi tagjának bevonásával, szülessen egyezség a Szigetcsúcs sorsáról. Tegyék ezt úgy, hogy megvalósulhasson az ingatlanokra tervezett közfejlesztések, illetve a kerületi teljes csatornázottság választási ígéreteiknek megfelelően megvalósulhasson. Tegyék ezt úgy, hogy végre ne a csepeli lakosok lássák kárát évek óta tartó csatározásaiknak.

Németh Szilárd

országgyűlési képviselő

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Budapest, 2006. december 7.

Kapcsolódó elemek