Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Földosztás helyett vásárlás. Nem mindegy

Sok sebből vérzik Gyurcsány Ferenc nagy csinnadrattával beharangozott földprogramja. Egyrészt szó sincs földosztásról, hiszen a gazdálkodóknak vásárlásra van lehetőségük, ami természetesen nem ugyanaz. A földterületen kívül tudásra és eszközökre is szükség lenne a műveléshez.


Dátum: 2005-12-08 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:46.818659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ráadásul banki vezetők szerint is nagyon hamar el fog fogyni az állam által támogatott földvásárlási keret, és a földkínálat is igen szűkös. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány a mezőgazdaság terén is csak az alkalmatlanságát bizonyította. Ezen változtatni kell. Olyan agrárpolitikára van szükség, amely valóban fontosnak tartja a magyar gazdák boldogulását, a magyar föld védelmét. A családi gazdaságokat támogatni kell, törvényt kell alkotni erről. A gazdákon nyerészkedők luxusprofitját le kell törni. A gazdáknak tulajdont kell szerezniük a feldolgozóiparban és az élelmiszer-kereskedelemben. A Fidesz a jövőben is fellép minden gazdaellenes vagyoni döntéssel szemben, melynek az a célja, hogy a magyar gazdákat meggyengítse.

Lengyel Zoltán (Fidesz)

országgyűlési képviselő

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek