Helyreállították a Giotto-freskót Assisiben
Öt évvel az 1997-es földrengés után befejeződött Assisiben a Szent Ferenc-bazilika mennyezetét ékesítő Giotto-freskó restaurálása. Csütörtökön ünnepélyesen leplezik le a helyreállított remekművet.
Dátum: 2002-09-22 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:38.958249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1997. szeptember 26-i földrengés súlyosan megrongálta a bazilika több mennyezeti freskóját. Giotto (1267-1337) itáliai festő ötvenezer darabra szétesett remekműve Szent Hieronymust ábrázolja.
A freskót 15 restaurátor ötéves aprólékos munkával állította helyre - mintegy 2,7 millió eurós költséggel. A tervek szerint 2003 és 2005 között egy további, Cimabue (1240-1302) alkotta mennyezeti freskót is restaurálnak a Szent Ferenc-bazilikában - jelentette az APA.
MTI - fidesz.hu