Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felavatták a Kaposvári Egyetem új kollégiumát és könyvtárát

Átadták a Kaposvári Egyetem új kollégiumát és könyvtárát csütörtökön; az avatáson részt vett Magyar Bálint jelenlegi és Pokorni Zoltán, valamint Pálinkás József, két korábbi oktatási miniszter, továbbá Lamperth Mónika belügyminiszter.


Dátum: 2005-12-08 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:47.115563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nagyon boldog vagyok, hogy megélhettem ezt a pillanatot" - mondta Horn Péter akadémikus, az egyetem rektora, aki a miniszterek jelenlétét azzal indokolta: Pokorni Zoltán írta alá az új beruházás alapító okiratát, Pálinkás József minisztersége alatt utalták át az első részletet, Magyar Bálint miniszter regnálása alatt történt a fejlesztések nagy része, ezért "méltányos és tisztességes", hogy mindannyian részt vegyenek az avatáson. "Segíteni annak lehet, akinek saját akarata, elképzelése, ambíciója és fantáziája van, tudja, hogy mit akar csinálni, világos célkitűzései vannak, és akkor a kormányzat - legyen bármelyik az - azzal segíthet a legjobban, hogy teret nyit, utat enged ezeknek az ambícióknak" - emelte ki Magyar Bálint az ünnepségen mondott beszédében. Hozzátette: "ezt próbáltuk mindannyian megtenni, akik itt vagyunk, és Kaposvár élt ezzel a lehetőséggel".

Pálinkás József akadémikus azt mondta: a Kaposvári Egyetem elmúlt hét-nyolc évben végbement fejlődésének pályáját jól mutatja ez az épület. "A magyar felsőoktatásnak (...) szüksége van arra, hogy a mai kor követelményeinek megfelelő oktatási épületei és a mai kor követelményeinek megfelelő kollégiumai legyenek" - hangsúlyozta a volt oktatási miniszter. "Amiről itt ma beszélünk, egy új épület átadása. Önök tudják, hogy ez csak a keret, ezek csak falak, födém, bútorok, számítógépek, ami az értelmet adja az nincs itt" - mutatott rá Pokorni Zoltán, hozzátéve: "reméljük, hogy az belekerül, az oktatóknak, a hallgatóknak köszönhetően".

Lamperth Mónika Kaposvár országgyűlési képviselőjeként köszöntötte a résztvevőket. Kaposvárnak, Somogy megyének rendkívül fontos ez az egyetem - hangsúlyozta. Hozzáfűzte: az eddigi tapasztalatok is azt mutatják, hogy egy egyetem "olyan dinamizáló erő, amiről nem mondhat le egyetlen település sem".

Az egyetemi campusnak mintegy ötezer hallgatója van, közülük minden ötödik kollégista; az új, kétmilliárd forintból megépült kollégiumban 350-en kaptak elhelyezést. Az ötszintes épület 6.500 négyzetméter alapterületű, a 172 kétágyas szobát hűtőszekrénnyel, tévé- és számítógép csatlakozási lehetőséggel szerelték fel, hat szobát mozgáskorlátozottaknak alakítottak ki. Az új létesítményben szintenként főző- és étkezőhelyiségek találhatók, továbbá van mosó- és szárítóhelyiség, klubszoba, szauna és edzőterem, élelmiszerüzlet és presszó. A kollégiummal egy épületben lévő 1.700 négyzetméter alapterületű, két és fél szintes könyvtár mintegy 200 ezer kötettel rendelkezik. Az olvasóteremben csaknem félszázan használhatnak számítógépet. Kialakítására 524 millió forintot költöttek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek