Steiner és szocialistái betartanak
Addig nem végez közéleti munkát az V. kerületben, és a magisztrátus ülésére sem jár Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió főbemondója, ameddig a Steiner Pál szocialista polgármester fémjelezte vezetés irányítja a Belvárost.
Dátum: 2005-12-08 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:48.261734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kazinczy-díjas, a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével 2000-ben kitüntetett főbemondó megharagudott, mert az általa kerületi díszpolgári címre felterjesztett Siklós Mária építészt, a Nemzeti Színház tervezőjét a kerületi szocialisták leszavazták. Holott Bőzsöny javaslatát támogatta Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója és Szabó Géza kanonok is. Ám a politikai kicsinyesség fölülbírálta a jeles értelmiségiek szakmai és emberi érveit - írja a Helyi Théma.
Az egyébként nemcsak a Belváros, de Zebegény díszpolgári címével is büszkélkedő Bőzsöny Ferenc elhatározását a kerületben uralkodó politikai kicsinyesség miatt hozta meg.
Helyi Théma - fideszfrakcio.hu