Gyásznap Salgótarjánban az 1956-os sortűz emlékére
Salgótarján városa az áldozatok mellett áll, a tettesek nem kapnak sem megértést, sem erkölcsi felmentést - mondta a december 8-i sortűz 49. évfordulóján tartott városi gyásznapon Puszta Béla, Salgótarján polgármestere.
Dátum: 2005-12-08 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:52.537742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzat és a Pofosz Nógrád megyei szervezete közös megemlékezésén a város vezetője hangoztatta: tudatosítani kell, hogy a sortűz alapvető oka a politika által gerjesztett és vezényelt gyűlöletkeltés, kirekesztés, és az esztelen indulat volt.
Puszta Béla bejelentette: az önkormányzat a Pofosz megyei szervezetével közösen készíti elő a 2006-os emlékév programjait, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján is méltó emléket állítsanak azoknak, akik a harcok során estek el, vagy a megtorlás idején haltak mártírhalált, erősítsék az '56-osok megbecsülését, és elérjék, hogy a fiatalabbak is minél több benyomást szerezzenek a forradalomról, annak szellemiségéről.
Juhász Attila, a Pofosz megyei elnöke a sortűz helyszínén tartott megemlékezésen felidézte: a Kádár-kormány már december 4-én elhatározta, hogy sortüzekkel félemlíti meg a nemzetet.
Szavai szerint a tatabányai, salgótarjáni, miskolci, egri "tömeggyilkosságok célja a hatalom kizárólagos gyakorlása, a munkástanácsok felszámolása, és a keresztény szellemiség megsemmisítése" volt.
Salgótarjánban ezen a helyen 131 halálos áldozatot, 150 sebesültet követelt a gyilkos sortűz - mondta.
Juhász Attila hozzátette: a gyilkosság előre meg volt tervezve, hiszen még a menekülési útvonalakat is lezárták.
Salgótarjánban 1956. december 8-án mintegy négyezer fős tömeg követelte több letartóztatott bányász szabadon bocsátását. A békésen tüntető polgárokra a megyei tanács épülete előtt felsorakozott szovjet katonák, valamint a velük együttműködő karhatalmisták nyitottak tüzet. Pontos adatok az áldozatok és sebesültek számáról a mai napig nincsenek.
MTI - fideszfrakcio.hu