Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

896 milliós hitelcsalás Zala megyében

Különösen jelentős kárt okozó, 896 millió forint értékű csalás és más bűncselekmények miatt 16 személy ellen emelt vádat a Zala megyei ügyészség, s a vádiratot továbbította a megyei bíróságnak - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az ügyészség sajtóreferense.


Dátum: 2005-12-08 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:53.759438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2002 és 2003 tavasza között a banki, vállalkozói és más körből kikerült tettesek törvénytelen hitelfolyósítások útján az Erste Bank zalaegerszegi fiókját 806, a székesfehérvári fiókot 90 millió forinttal károsították meg - mondta el Pirger Csaba. Közlése szerint a cselekménysorozat első rendű vádlottja a bank zalaegerszegi kereskedelmi centrumának vezetője, akinek a közreműködésével két hitelközvetítő összesen kilenc társas és egyéni vállalkozást juttatott 20-320 millió forint hitelhez, holott a cégek valós gazdasági helyzetük alapján azok hitelképtelenek voltak.

"A pénzügyletekre hamis mérlegadatok, valótlan tartalmú fedezeti ingatlanbecslések, fiktív vállalkozói szerződések és számlák alapján került sor, a banki centrumvezető tudtával. Ráadásul a vállalkozások egyike sem kezdte meg a felvett hitelek törlesztését" - mutatott rá Pirger Csaba. Ezek a hitelakciók gyanút keltettek a belső ellenőrzésnél, és vizsgálatuk során derült fény az egy évig tartó csalásra, okirathamisításra és más bűncselekményekre - tette hozzá az ügyészségi sajtóreferens.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek