Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A költségvetés átdolgozására szólították fel Tony Blairt a az uniós miniszterelnökök

A brit elnökség népszerűtlen uniós költségvetési javaslatainak átdolgozására szólították fel Tony Blair brit miniszterelnököt a csütörtökön Londonban tárgyaló uniós kormányfők.


Dátum: 2005-12-08 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:56.469075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy héttel az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója előtt Tony Blair Londonban tárgyalásokat folytatott Portugália, Finnország, Svédország és Szlovénia vezetőivel.

"Katasztrófa lenne, ha nem születne megállapodás a költségvetésről" - közölte José Sócrates portugál miniszterelnök újságírókkal, hozzátéve, hogy új javaslatok előterjesztésére bátorította Nagy-Britanniát.

Janez Jansa szlovén kormányfő annak a véleményének adott hangot, hogy 50-50 százalék a megállapodás lehetősége a december 15-16-i csúcstalálkozón. Hangoztatta, hogy jobb lenne most megállapodást elérni, mint a jövő évre hagyni a költségvetési kérdéseket. "Ha reálisak vagyunk, nem számíthatunk arra, hogy jobb megállapodás születik az osztrák vagy a finn elnökség idején... Megígértem Tony Blairnek, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a kollégáimmal konzultálva annak érdekében, hogy mindannyian megtegyük a szükséges erőfeszítéseket a megállapodás elérésére" - mondta. Hozzátette: reméli, hogy ennek érdekében Nagy-Britannia átdolgozza a vidéktámogatás csökkentésére vonatkozó tervét.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Matti Vanhanen finn miniszterelnök is. A kérdésre, hogy Blair hajlandónak mutatkozott-e engedményekre a tárgyalásaikon, Vanhanen kijelentette: "nem ennek van itt az ideje. Most csak meghallgat minket és utána tesz új javaslatokat. Remélem hallgatott ránk."

Tony Blair pénteken ír, görög és spanyol kollégáját fogadja Londonban és telefonon tárgyal Luxemburg és Belgium kormányfőjével.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek