Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László: A Fidesz ezen a héten megnevezi képviselőjelöltjeit

A Fidesz országos választmánya hétvégi ülésén dönt a helyi szervezetek javaslata alapján a 2006-os országgyűlési választás képviselőjelöltjeiről - mondta Kövér László csütörtökön.


Dátum: 2005-12-08 20:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:52:57.085686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz országos választmányának elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsáton tartott sajtótájékoztatóján ugyanakkor már közölte, hogy a térség fideszes képviselőjelöltje várhatóan Szabó Csaba mérnök lesz, akit be is mutatott a jelenlévőknek.

Reményeik szerint a Változás 2006 program egyúttal kormányváltást is jelent - mondta a politikus.

Úgy fogalmazott: a jelenlegi kormány utáni "romeltakarítást" követően az építőmunkában mindazokra szeretne számítani a Fidesz, akik "mellénk álltak és a jövő tavaszi választáson is mellénk állnak".

Kövér László közölte: a Fidesz taglétszáma eléri a harminc ezret és az ország mintegy 1100 településén jelen van a párt.

Szólt arról, hogy a kormány az utóbbi napokban beismerte: médiakampányára több mint száz millió forintot kíván elkölteni. Számításai szerint ez az összeg a jelenlegi kormány eddigi tevékenysége idején már elérte az ötmilliárd forintot.

A kormány valójában a nem létező teljesítményét próbálja a választókkal elhitetni - tette hozzá.

Mind az egészségügyben, mind az oktatásban jelentős megszorításokra kell számítani, "nincsen olyan ágazata a magyar gazdaságnak, a magyar életnek, amelyeket ezek a megszorítások ne érintenének" - mondta.

A kormánynak propagandára sok száz millió forintja van, ahelyett, hogy leltárt tenne a választók elé arról, mit épített, mit tett jobbá az emberek életében az elmúlt három és fél esztendőben. Ezzel szemben "kormányzás helyett gyakorlatilag kampányol" - mutatott rá Kövér László.

Hozzátette: amennyiben így marad minden, mindazon terheket, amelyeket ez a kormány vállalt, a következő kormánynak vagy kormányoknak és az adófizetőknek kell valamilyen módon vállalniuk.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek