Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Apad a Sajó, megszűnt az útzár

Apad a Sajó, ezért újra járható a 2603-as számú út Sajóivánka és Sajókaza közötti szakasza - közölte az MTI-vel a közútkezelő pénteken. A folyó ezen szakaszán az ár levonult, a vízátfolyás megszűnt, így ismét megnyitották a forgalom előtt a csütörtökön lezárt útszakaszt - mondta el Sajgó Tamás, a Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatóságának ügyeletese.


Dátum: 2005-12-09 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:53:01.222854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ÉKÖVIZIG) szóvivőjének tájékoztatása szerint a folyó Sajószentpéternél csütörtök éjszaka 269 centiméterrel tetőzött, s jelenleg gyorsan apad.

Hozzátette: az ár a folyó alsó szakaszán még pénteken levonul, így előreláthatólag az esti órákban megszüntetik a szerdán elrendelt elsőfokú árvízvédelmi készültséget is.

Az árvíz lakóépületeket, belterületi ingatlanokat sehol sem veszélyeztetett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek