Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új vezetőt választ a 100 Tagú Cigányzenekar

Tizenhat év után most választ először új vezetőt a 100 Tagú Cigányzenekar, s a hétfői közgyűlésén a tervek szerint módosítja az alapszabályát. A zenekar szeretne új fejezetet nyitni, új koncepcióval - mondta Buffo Rigó Sándor művészeti vezető pénteken az MTI-nek.


Dátum: 2005-12-09 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:53:05.954642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A személyi változásról előzetesen annyit közölt, hogy az együttes eddigi vezetője, Raduly József politikai pályára kíván lépni.

Elmondta továbbá, hogy a 100 Tagú Cigányzenekar szeretné kibővíteni tevékenységi területét, országos kulturális egyesület helyett országos kulturális és közművelődési egyesületként működne a jövőben. Az alapszabályt így meg kell változtatni, ez pedig maga után vonja, hogy az eddigi tisztségviselők elvesztik mandátumukat, és újakat kell választania a közgyűlésnek - tette hozzá.

Buffo Rigó Sándor az ülés után sajtótájékoztatón ismerteti a változásokat, beszámol továbbá az együttes anyagi helyzetéről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek